Friss hírek

Egyáltalán nem biztos a Red Bull jövő évi szereplése

Christian Horner szerint komoly veszélybe kerülhet a Red Bull Forma-1-es jövője azok után, hogy az idei szezon befejeztével szakít jelenlegi motorpartnerével, a Renault-val.


Christian Horner szerint komoly veszélybe kerülhet a Red Bull Forma-1-es jövője azok után, hogy az idei szezon befejeztével szakít jelenlegi motorpartnerével, a Renault-val.

A felek viszonya az új, V6-os motorformula bevezetése után romlott meg, mivel a francia gyártó egész egyszerűen képtelen volt versenyképes motorral előrukkolni az elmúlt két idény során.

Emiatt a korábban sorozatban négy világbajnoki címet nyerő istálló képtelen a győzelmekért harcolni a Forma-1-ben, nemrég pedig Carlos Ghosn, a Renault elnöke nyilatkozott úgy, szinte biztos, hogy az idei szezont követően különválnak útjaik.

Hogy mely másik gyártó lesz a Red Bull motorpartnere jövőre, az azonban még kérdés: úgy tudni, a korábban még nyitott Mercedesnél meggondolták magukat, így az energiaital-gyárosok motorpartnere 2016-ban a Ferrari lehet.

Maurizio Arrivabene, az olasz istálló csapatfőnöke nemrég úgy nyilatkozott, nem látja akadályát az üzletnek, ám arra még a Scuderia elnökének, Sergio Marchionnénak rá kell bólintania.

Amikor Christian Hornert, a Red Bull csapatfőnökét az AUTOSPORT munkatársa arról kérdezte a minap, mik az esélyek arra, hogy az osztrák csapat jövőre is az F1-ben lesz, így felelt: „Ez attól függ, hogy a többi fél mennyire szeretné, hogy az F1-ben legyünk.”

„Ha nem lesz motorunk, nem tudunk versenyezni. Dietrich [Mateschitz] számtalanszor világossá tette már, hogy versenyképes motort akar.”

Korábban a Mercedes volt a Red Bull elsődleges opciója, ám az Olasz Nagydíj hétvégéjén a német gyártó igazgatósága meggondolta magát, mivel úgy vélte, a Milton Keynes-i csapat komoly riválissá nőheti ki magát jövőre.

„Egyrészről meg lehet érteni Totót [Wolff], amiért fenyegetésnek tekinti a Red Bullt” – folytatta Horner.

„Feltehetően nem szeretnék egyik legnagyobb fegyverüket egy vetélytársnak adományozni. Toto elég világosan kifejtette álláspontját ezzel kapcsolatban. Hogy őszinte legyek, számítottunk rá. Toto a maga részéről soha nem lelkesedett az ötletért, hogy a Red Bull motorszállítói legyenek. Talán az igazgatóság volt egy kicsit lelkesebb ezzel kapcsolatban.”

„De ez már nem opció, szóval másfelé koncentrálunk most.”

Arra a kérdésre, hogy hogyan haladnak a tárgyalások a Ferrarival, Horner így válaszolt: „Mielőtt más forgatókönyveket megvitatunk, előbb fontos lenne tudni, mik a Renault tervei 2016-ra. Le fogunk ülni velük, hogy átbeszéljük a dolgokat, mielőtt nyilvánosan beszélünk bármiről is.”

„Szóval először arra fókuszálunk, hogy megértsük a Renault helyzetét, és aztán majd tényleg értékelhetjük jövőbeli lehetőségeinket. De ha versenyképes motort akarunk, akkor nincs sok választásunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!