Friss hírek

Egycsapásra megoldotta a pályahatárok vitáját az új versenyigazgató

Évek óta rendszeresen visszatérő vitatéma a Forma-1-es nagydíjhétvégéken a pálya határainak kérdése. A Michael Masi egyik utódjaként kijelölt, Bahreinben szolgálatot teljesítő Niels Wittich azonban már a szezonnyitón egyértelműsítette az új irányelveket az egész szezonra.

Alapvetően az út két szélén húzott fehér vonalak jelölik a versenypályák határait, ám különböző helyszínekre különféle ajánlások vonatkoztak az elmúlt években – egy-egy kritikus kanyarban akár a fehér vonalon is kívül lehetett kanyarodni ahhoz, hogy szabályosnak minősüljön a kanyarvétel. Olykor előfordult, hogy a versenyzők visszajelzései nyomán akár a hétvége közben is változott a direktíva, és például a tavalyi Bahreini Nagydíj fő beszédtémáját is a pályahatárok jelentették, hiszen egyedül autózva ki lehetett szélesíteni a pályát a 4-es kanyarban, előzéskor viszont már nem – és ez a győzelem sorsáról is döntött Lewis Hamilton és Max Verstappen között.

Idén Bahreinben először ténykedik F1-es versenyigazgatóként a DTM-ből érkező német Niels Wittich, aki a hétvége előtti direktívájában kijelölte, ezúttal mindenhol a fehér vonalak számítanak.

Hirdetés
 

„A 33.3-as cikkely ajánlásának megfelelően a fehér vonalak jelölik a pálya határait. Egy versenyző akkor hagyja el a pályát, ha az autó egyetlen pontja sem érintkezik a vonallal. Az egyértelműsítés érdekében: a pálya határát jelző fehér vonal része a pályának, a kerékvetők azonban nem” – áll a versenyzőknek adott iránymutatás.

Mi több, a Racer értesülései szerint Wittich a péntek esti versenyzői eligazításon közölte a mezőny tagjaival, hogy a szabály a szezon minden helyszínén ugyanez marad, vagyis a fehér vonalakon belül kell maradni a szabályos haladáshoz – ezzel alaposan leegyszerűsítve a korábban sok vitát szülő szabályt.

Wittich egy másik kérdésben is határozott álláspontra helyezkedett: „Minden versenyzőnek, aki dupla sárga zászlós szektorban tartózkodik, a körideje törölve lesz” – áll egy másik jegyzetben, ami szintén elejét veszi a vitáknak és megszűnteti a késztetést arra, hogy egy pilóta egy értékelhető időmérős köridő reményében akkor se vegyen igazán vissza, amikor veszélyes pályaszakaszhoz érkezik.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!