Egykori CART-győztes bíráskodik majd Kínában - F1VILÁG.HU

Egykori CART-győztes bíráskodik majd Kínában

HIRDETÉS

A korábbi CART-versenyző, Adrian Fernandez segíti a versenybírók munkáját a hétvégi Kínai Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).


A korábbi CART-versenyző, Adrian Fernandez segíti a versenybírók munkáját a hétvégi Kínai Nagydíjon – jelentette be a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA).

A mexikói pilóta 1992-ben harmadikként végzett az Indy Lights bajnokságban, ezzel kiérdemelte, hogy egy évvel később már a nagy népszerűségnek örvendő CART-sorozatban versenyezzen.

A szériában eltöltött 11 éve alatt 8 győzelmet és 21 dobogós eredményt szerzett, 2000-ben pedig ezüstérmesként zárta a bajnokságot.

Fernandez az IRL sorozatban is nyert háromszor, 2001-ben pedig megalapította a Fernandez Racing nevű csapatot, mely 2003-ban nyerni is tudott.

2007-ben a mexikói versenyző rajthoz állt Le Mans-ban is, az LMP2 kategóriában pedig második lett. 2010-ben az Aston Martinnal tért vissza, az LMGTE Pro géposztályban pedig harmadikként zárt 2012-ben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrég azt is megerősítette, a hétvégi, kínai versenyen is két DRS-zóna áll a versenyzők rendelkezésére.

A pilóták ugyanott állíthatnak a hátsó szárnyak meredekségén, ahol tavaly is: az első zóna 752 méterrel az 14-es kanyar előtt, míg a második 98 méterrel a 16-os kanyar után kezdődik.

A versenyautók közti távolságot a 12-es, illetve 16-os kanyarok előtt mérik majd.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!