Egyre agresszívebbek lesznek a Toro Rosso újoncai

Azt követően, hogy igazán ígéretesen szerepeltek az évad első versenyein, a Toro Rosso újoncai, Carlos Sainz Jr. és Max Verstappen készen állnak arra, hogy több kockázatot vállaljanak a soron következő futamokon.


Azt követően, hogy igazán ígéretesen szerepeltek az évad első versenyein, a Toro Rosso újoncai, Carlos Sainz Jr. és Max Verstappen készen állnak arra, hogy több kockázatot vállaljanak a soron következő futamokon.

Sainz a bajnokság első két futamán pontokat szerzett, míg 17 éves csapattársa, Verstappen Malajziában elért hetedik helyezésével a Forma-1 történetének legfiatalabb pontszerzőjévé avanzsált.

Mindketten elismerték, kezdetben még óvatosan álltak hozzá a versenyekhez, mostanra azonban egyre magabiztosabbá váltak, így készek arra, hogy keményebben nyomják.

„Való igaz, hogy az első pár futamon a cél az volt, hogy befejezzük a távot és tapasztalatokat gyűjtsünk” – nyilatkozta Sainz az AUTOSPORT című angol lapnak.

„Mi 30 perces futamokhoz szoktunk, nem pedig olyanokhoz, amelyek 1 óra 45 percig tartanak, szóval fontos, hogy célba érjünk ahhoz, hogy tanuljunk.”

„Szóval úgy gondolom, mindketten visszavettünk az agresszivitásból. De az évad előrehaladtával én a magam részéről egyre jobban fogok támadni, agresszívebb leszek.”

Verstappen hozzátette, egyre magabiztosabban érzi magát a Toro Rosso autójában.

„Minden egyes futamon egyre magabiztosabbnak érzem magam az autóban. Az ember főleg az első pár versenyen nem akar sokat kockáztatni” – mondta a holland ifjonc.

„Kínában viszont eldöntöttem, hogy ideje bemutatni néhány előzést, és egy kicsivel több kockázatot vállalni.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!