Éjszakai futam lesz jövőre, Bahreinben - F1VILÁG.HU

Éjszakai futam lesz jövőre, Bahreinben

HIRDETÉS

Éjszakai versenynek ad otthont 2014-ben Bahrein – erősítették meg a pálya tisztviselői pénteken.


Éjszakai versenynek ad otthont 2014-ben Bahrein – erősítették meg a pálya tisztviselői pénteken.

Már jó ideje pletykáltak arról, a szigetországban villanyfényes futamot rendeznek a következő szezonban, a hivatalos megerősítésig azonban egészen a mai napig várni kellett.

A szükséges berendezéseket már telepítették is a versenypályán, hétvégén, az Endurance Világbajnokság (WEC) következő állomásán pedig élesben is kipróbálják azokat.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy a WEC versenyének keretében először próbálhatjuk ki villanyfényes projektünket, ami egy rendkívüli mérföldkő ebben a történetben – a projekt a tervek szerint februárra teljesedik ki”
– mondta Isa bin Salman Al Khalifa sejk.

„Messze ez a legnagyobb projekt, melybe a versenypálya belefogott a felépítés óta. Hiszem, hogy nincs jobb módja annak, hogy megünnepeljük 10 éve tartó F1-es jelenlétünket, és megerősítsük elkötelezettségünket a sportág iránt, minthogy belevágunk egy ilyen jelentős befektetésbe.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!