Eldőlt: Alonso kihagyja az Ausztrál Nagydíjat! - F1VILÁG.HU

Eldőlt: Alonso kihagyja az Ausztrál Nagydíjat!

HIRDETÉS

Kihagyja a jövő héten esedékes évadnyitó Ausztrál Nagydíjat a kétszeres világbajnok Fernando Alonso – ezt közölte hivatalos sajtónyilatkozatban kedden délután csapata, a McLaren.


Kihagyja a jövő héten esedékes évadnyitó Ausztrál Nagydíjat a kétszeres világbajnok Fernando Alonso – ezt közölte hivatalos sajtónyilatkozatban kedden délután csapata, a McLaren.

Alonso még február 22-én, a második előszezoni teszt zárónapján szenvedett balesetet Barcelonában, melyet követően három napot kórházban töltött.

A spanyol versenyző nemrég újabb orvosi vizsgálatokon esett át – néhányat tegnap este hajtottak végre rajta –, és bár az orvosok szerint abszolút tünetmentes, nincsenek sérülései, azt tanácsolták neki, ne versenyezzen a szezon első hétvégéjén, Melbourne-ben.

Az Alonsót kezelő doktorok szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsék egy esetleges újabb agyrázkódás kockázatát.

A McLaren közleményében kiemeli, a csapat és Alonso is elfogadta az orvosok tanácsát, és Jenson Button mellett az istálló másik autóját a tartalékversenyző, Kevin Magnussen vezeti majd.

A szezon második versenyén, a március 28-i Maláj Nagydíjon a spanyol versenyző feltehetően már rajthoz állhat.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!