Friss hírek

Eldőlt, de Vries három hónap alatt a fél mezőny autóját vezetheti

A Mercedes nem szőrösszívű pilótájával és az AlphaTaurival sem, így lehetővé teszi, hogy Nyck de Vries már novemberben kipróbálhassa jövő évi csapatának autóját.

Az elmúlt néhány évtizedet tekintve egész biztosan egyedülálló, amit az idei szezon sztárbeugrója, a Monzában a Williamsszel kilencedik helyet szerző de Vries idén különleges programjának köszönhetően véghezvisz, hiszen az év végére elmondhatja majd magáról, hogy egy szezonon belül öt Forma-1-es csapat autóját is vezethette. Sőt, szeptember 9. és november 22. között, azaz két és fél hónap alatt fordul meg a Mercedes, a Williams, az Aston Martin, az Alpine és az AlphaTauri volánja mögött.

A holland a Mercedes alkalmazottjaként, a csapat mellett a Williams és az Aston Martin tartalékpilótájaként mindhárom istálló színeiben pályára hajthatott pénteki szabadedzéseken, emellett a Szingapúri Nagydíj előtt az Alpine tavalyi autóját is tesztelhette a Hungaroringen egy még korábban nyélbe ütött megállapodás értelmében.

Hirdetés
 

Mindezek után a 27 éves pilóta az AlphaTaurival kötött versenyzői szerződést a 2023-as szezonra, és bár az év végéig a Mercedesszel áll szerződésben, a brackley-i csapat nem akarja akadályozni a pilóta karrierjét, így áldását adta arra, hogy a holland már a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő teszten a faenzai alakulat autóját vezethesse – erről az AlphaTauri csapatvezetője, Franz Tost számolt be a Mexikói Nagydíj szombati sajtótájékoztatóján.

De Vries – aki a mexikói hétvége péntekjén ismét a Mercedesszel volt akcióban – ezzel az ötödik F1-es istálló overallját öltheti majd magára ilyen szűk időintervallum alatt.

A csapat és a pilóta számára is fontos, hogy korán megkezdhetik az ismerkedést és a felkészülést, így egyes procedúrákat pár hónappal korábban elvégezhetnek ahhoz képest, mintha csak a jövő év eleji teszteken lenne erre lehetőségük. Tost elmondta, a teszten szerzett tapasztalatokat is felhasználva olyan téli programot állítanak majd össze de Vries számára, amely révén a holland a lehető legjobban felkészülhet majd első teljes F1-es szezonjára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Eldőlt, de Vries három hónap alatt a fél mezőny autóját vezetheti
Hornert nem lepte meg Binotto Ferraritól való távozása
Ricciardo a McLarenről: Volt egy olyan sejtésem, hogy valami készül
Verstappent választották az év autóversenyzőjének
FIA-elnök: A Red Bull fair büntetést kapott, noha a riválisok vért akartak!
Verstappen elárulta, melyik volt a leggyengébb hétvégéje idén

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!