Friss hírek

Eldőlt: Teltházas lesz a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj

Biztossá vált, hogy 2023-ban is teltház előtt rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat. A Hungaroring tájékoztatása szerint soha ilyen gyorsan nem fogtak még el a jegyek a mogyoródi futamra.

Aki azonban szeretne egy kicsit belekóstolni a Forma-1-es hétvége hangulatába, álljon készenlétben, hamarosan ugyanis megkezdődik a napijegyek értékesíteni péntekre és szombatra, így a szabadedzésekre, illetve az időmérőre még lesz lehetőség belépőt szerezni.

A versenyszervezők emellett arról is tájékoztatást adtak, hogy a stratégiai fejlesztési program keretében elkezdődik a Hungaroring felújítása: első lépésként a közművek fejlesztése valósul majd, valamint kialakítanak egy, „a létesítmény színvonalához méltó” portaépületét, irányítási központot és ügyfélteret.

Hirdetés
 

A mogyoródi versenypálya 1986 óta szerepel folyamatosan a világ legnépszerűbb sorozata, a Formula 1 naptárában – ezzel Monza mögött a második –, és most mérföldkőhöz érkezett, hiszen hosszú évek után végre elkezdődik az immár létfontosságú stratégiai fejlesztési program. 

Első lépésként megvalósul az elavult közművek fejlesztése, amely már tényleg elengedhetetlen volt a további üzembiztos működéshez. Ennek keretében az ivóvíz-, a tűzivíz-, a szennyvízhálózat, az erősáramú hálózat fejlesztése, új hálózat kiépítése történik majd, valamint megépül a gyengeáramú alépítmény rendszere. 

Ugyancsak az első ütemben megújul a Hungaroring főbejárata, kialakítanak egy, a létesítmény színvonalához méltó ügyfélteret, és a szurkolók nagy örömére a portaépülettel szemben nyílik egy kávézó, amelyben helyet kap a Hungaroring Shop. A két épületet modern és impozáns portál köti majd össze.

„2010-ben vettem át a Hungaroring irányítását, és gyakorlatilag azóta várunk erre a pillanatra” – kezdte nyilatkozatát Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. „Persze, az elmúlt időszakban sem tétlenkedtünk: a pályánk átesett jó néhány ráncfelvarráson, folyamatosan dolgoztunk annak érdekében, hogy megfeleljen az újabb és újabb biztonsági feltételeknek, törmelékfogó kerítést építettünk, a lelátókat folyamatosan karbantartottuk, és 2016-ban újra-aszfaltoztuk a teljes pályacsíkot, pontosabban lecseréltük a felső, úgynevezett kopóréteget.”

„A Forma-1-ben zajló folyamatokat, az újonnan bekerülő pályákat látva azonban ez nem elég, ez tényleg az utolsó előtti pillanat, amikor elkezdhetjük a munkát. Azt látjuk, hogy a sok uniformizált pálya között egyre nagyobb értéke van a magyarhoz hasonló tradicionális helyszíneknek, és Budapest közelsége mindig is elképesztő vonzerőt jelent majd a Hungaroring számára, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az új pályák infrastruktúrája a miénknél sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást tesz lehetővé. A stratégiai fejlesztési programnak köszönhetően belátható időn belül mi is fel tudjuk venni velük a versenyt, ami lehetővé teszi, hogy itt tartsuk a Forma-1-es sorozatot, és ezáltal évről évre hazánkra, gyönyörű fővárosunkra irányítsuk a figyelmet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!