Elhalaszthatják az új motorformula bevezetését - F1VILÁG.HU

Elhalaszthatják az új motorformula bevezetését

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a minap megerősítette, hajlandó megfontolni a 2013-tól érvényes új motorformula bevezetését, noha a Renault kijelentette, ezen múlik F1-es jövőjük.


Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a minap megerősítette, hajlandó megfontolni a 2013-tól érvényes új motorformula bevezetését, noha a Renault kijelentette, ezen múlik F1-es jövőjük.

A sportot irányító testület Motorsport Világtanácsa (WMSC) múlt hét pénteken ülésezett, és több napirendi pont mellett elfogadta az 1,6 literes turbómotorok 2013-as bevezetését.

Habár a Renault eltökélt szándéka, hogy az új motorszabályoknak köszönhetően komoly előrelépéseket tegyen, az olyan neves gyártók, mint a Ferrari, a Mercedes vagy éppen a Cosworth az új motorformula ellen vannak.

Az FIA elnöke, Jean Todt a spanyol Diario Sportnak nyilatkozva kedden elárulta, a következő napokban ismét egyeztet majd a motorgyártók képviselőivel, hogy kiderüljön, milyen állásponton is vannak pontosan.

„Valójában ők voltak azok, akik javasolták a szabályokat, melyeket az FIA elfogadott” – vallotta be a francia szakember.

„Egy ilyen javaslat nem pottyan csak úgy le az égből, volt 11 ülésünk, ahol az érintett motorgyártók képviselő valamennyien jelen voltak.”

„Ha a Renault-val beszélek, akkor ők azt mondják, hogy ha nem kerülnek bevezetésre ezek a motorok 2013-ban, akkor elhagyják az F1-et. Ha a Mercedesszel vagy a Ferrarival egyeztetek, akkor kiderül, hogy ők arra kérnek, halasszuk el a dolgok néhány évvel. Nem a szabályok ellen vannak, egyszerűen csak halasztást kérnek.”

„A napokban ismét felveszem velük a kapcsolatot, hogy egyenként elmondják véleményüket.”

Arra a kérdésre, hogy van-e esély az új motorformula bevezetésének elhalasztására, Todt így felelt: „A hivatalos bevezetés tervezett időpontja 2013, de ha lesz elég okunk, akkor lehet, hogy elhalasztjuk. De a mai álláspontokat figyelembe véve be lesz vezetve 2013-ban.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!