Elmosta az eső a második edzést Belgiumban - F1VILÁG.HU

Elmosta az eső a második edzést Belgiumban

HIRDETÉS

A Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén végig szakadt az eső, olyan vizes volt a pálya, hogy csak néhányan merészkedtek ki a bokszból, és csak kevesen teljesítettek mért kört.


A Belga Nagydíj pénteki második szabadedzésén végig szakadt az eső, olyan vizes volt a pálya, hogy csak néhányan merészkedtek ki a bokszból, és csak kevesen teljesítettek mért kört.

Mivel a pálya állapota a reggelinél is sokkal rosszabb volt, ráadásul az előrejelzések szerint a hétvége további részében már jobb lesz az idő, egyik csapat sem kockáztatta meg azt, hogy esetleg egyik versenyzője eldobja autóját, és veszélybe sodorja a felkészülést.

Közel 50 percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az első autó kimerészkedjen a pályára. Elsőként Nico Rosberg hajtott ki a ringre, akit csapattársa, Michael Schumacher követett, majd így jöttek szépen sorban a többiek.

Nico Hülkenberg teljesítette egyébként a legtöbb, szám szerint öt kört.

A Ferrari próbálkozott aerodinamikai munkát végezni, Felipe Massa autójának hátsó szárnyát aero-festékkel bekenték, azonban hamar kiderült, hogy az eső olyan intenzitással esik, hogy a festék azonnal lemosódik. A brazil pilóta autójában motort is cseréltek a két edzés között, reggeli motorproblémái miatt.

Egyik versenyző sem hajtott keményen, azonban még így is voltak necces pillanatok. Heikki Kovalainen a Les Combesben pördült meg, míg Lewis Hamilton ugyanezen a részen a bukóteret használva fogta meg autóját a csúszós pályán.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!