Elnézést kért Philippe Streiff - F1VILÁG.HU

Elnézést kért Philippe Streiff

HIRDETÉS

Azt követően, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke perrel fenyegette, elnézést kért megnyilvánulásaiért a korábbi Forma-1-es versenyző, Philippe Streiff.


Azt követően, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke perrel fenyegette, elnézést kért megnyilvánulásaiért a korábbi Forma-1-es versenyző, Philippe Streiff.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, az ex-versenyző nemrég egy interjúban azt állította, Jules Bianchi balesete kapcsán az FIA vizsgálata arra irányult, hogy valamilyen úton-módon tisztára mossa a szövetséget.

Ezt követően Jean Todt, az FIA elnöke, valamint Gerard Saillant közleményt adtak ki, melyben visszautasították Streiff szavait, valamint jogi lépéseket helyeztek kilátásba.

Alig 24 órával ezután a volt F1-es versenyző aztán bűnbánóan bocsánatot kért.

„Túlzásokba estem a kamera előtt” – mondta Streiff.

„Túl hosszú ideig tartott az interjú, tisztában vagyok azzal, hogy sértő és rágalmazó megjegyzésekkel illettem Jean Todtot, Gerard Sailliantot és az FIA-t, amit őszintén sajnálok.”

„Visszavonom ezeket a vádakat, melyek nem megalapozottak, és arra kérem a sajtót, ők is vonják vissza azokat. Végül arra kérem Jean Todtot és Gerard Saillantot, akik tisztában vannak egészségi állapotommal, hogy bocsássanak meg nekem.”

„Sajnálom, amiket mondtam róluk, azok egyáltalán nincsenek összhangban azzal, amit érdemelnek.”

Streiff korábban többször nyilatkozott már Jules Bianchi, valamint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher állapotáról a velük való barátságra hivatkozva. Nemrég Sabine Kehm, Schumacher menedzsere nyilatkozott úgy, Streiff soha nem állt közeli barátságban a német versenyzővel, így információkkal sem rendelkezik állapotával kapcsolatban.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!