Orosz Nagydíj

Előrelépést vár Kanadától a McLaren

Eric Boullier, a McLaren Mercedes versenyigazgatója úgy véli, a hétvégi Kanadai Nagydíjon előrelépést tehet a wokingi gárda, autójának ugyanis jobban fekszik majd a montreali versenypálya, mint az eddigi helyszínek.


Eric Boullier, a McLaren Mercedes versenyigazgatója úgy véli, a hétvégi Kanadai Nagydíjon előrelépést tehet a wokingi gárda, autójának ugyanis jobban fekszik majd a montreali versenypálya, mint az eddigi helyszínek.

A patinás angol istálló kiábrándítóan szerepelt a bajnokság eddig eltelt felében, bár Monacóban sikerült véget vetni egy három verseny óta tartó pontnélküli sorozatnak, amikor is mindkét autója a legjobb tízben zárt.

A McLaren csapatfőnöki feladatait ellátó Eric Boullier szerint a montreali pálya hosszú egyenesei, valamint az, hogy nincsenek nagy sebességű kanyarok, mindenképpen kedvezhetnek az MP4-29-es versenyautónak.

„A szezon kezdete óta folyamatosan hozzuk a fejlesztéseket, de Barcelona óta nyilvánvaló, hogy rendkívül keményen nyomjuk” – mondta a francia szakember.

„Monacóban számos mechanikai újítás felkerült az autóra, és a tempós montreali pálya – a sok egyenessel, a kevés gyors kanyarral, sok lassítójával, illetve lassú tempójú kanyarjával – kedvezhet az autónknak, és jobb formában lehetünk, mint Monacóban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS