Emberi mulasztás okozta Button kiesését

A McLaren vezetése megerősítette, hogy emberi mulasztás miatt kellett már a futam második körében búcsúznia Jenson Buttonnak, akinek motorja egyszerűen túlmelegedett a Monte-Carlói Nagydíjon.


A McLaren vezetése megerősítette, hogy emberi mulasztás miatt kellett már a futam második körében búcsúznia Jenson Buttonnak, akinek motorja egyszerűen túlmelegedett a Monte-Carlói Nagydíjon.

A világbajnoki címvédő számára nem is kezdődhetett volna rosszabbul a mai verseny, hiszen már a rajt előtt tudta, hogy nem lesz egyszerű az első néhány kör, miután fent marad autóján az egyik takarólemez, ami miatt nem kapott elég hűtést a motor, miközben éppen a rajtrács felé igyekezett.

„Jenson számára borzalmas volt a ma délután, és abszolút önhibáján kívül” – mondta a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.

„Emberi mulasztás történt, ugyanis fent maradt az autóján egy elem, ami eltakarta a baloldali oldalsó légbeömlőt, miközben a rajtrács felé igyekezett. Bár mindent megtettünk azért, hogy megoldjuk a helyzetet, az autó egyes elemei túlhevültek, így Jensonnak le kellett állítania a motort, miután egy kisebb tűz keletkezett.”

Button már a második körben kiállásra kényszerült, pedig ha minden a tervek szerint alakult volna, akkor nagy valószínűséggel pontokat szerezhetett volna, hiszen versenytempónál elég levegő érkezett volna az autó belsejébe ahhoz, hogy normál hőfokra hűtse a komponenseket.

A biztonsági autót azonban már az első körben pályára küldték, így a lassú tempónál nem kapott elég hűtést a motor, ami túlmelegedett, így nem volt más választása, mint hogy leparkoljon a pálya szélére.

„Tudtam, hogy az egyik hűtőtakaró rajta maradt az autó baloldalán” – magyarázta a brit pilóta, aki idei első kiesésével elvesztette vezető pozícióját a bajnokságban.

„Azt gondoltuk, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és minden jó is lett volna, ha nem küldik pályára a biztonsági autót.”

„Az autóm gyorsan melegedni kezdett, és a motor is veszített erejéből, így lekapcsoltam, mert az utolsó dolog, amit szerettem volna, hogy olaj kerüljön a pályára az ideális íven, ami komoly galibát is okozhatott volna.”

Button azonban nem aggódik különösebben, és biztos abban, hogy csapata vissza fog vágni a hó végén megrendezésre kerülő Török Nagydíjon.

„A mai egy egyedi eset volt” – folytatta. „Egy emberi mulasztás történt, egy hiba. Mindössze nyolc pont a lemaradásom az élen állóhoz képest az egyéni bajnokságban, és abszolút magabiztosan várjuk a Török Nagydíjat, ahol sokkal versenyképesebbek leszünk.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!