Érdekességek, amiket talán még nem tudtál az Azeri Nagydíjról - F1VILÁG.HU

Érdekességek, amiket talán még nem tudtál az Azeri Nagydíjról

HIRDETÉS
A Forma-1-es szezon utolsó harmada az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban veszi kezdetét, amelyet a történelem szerint Nagy Sándor alapított. A város arab neve (Bākuh, Bākūh vagy Bākūyā) a perzsa bād Kūbac szóból származik, amelynek jelentése "széllökés". Kíváncsi vagy még néhány érdekességre? Olvass tovább!

A város egyetlen kivétellel (2020) 2016 óta minden évben helyet adott egy Forma-1-es versenynek. Az első évben az esemény Európa Nagydíj néven került a naptárba, majd ezt követően az ország nevét viselte. Idén először szeptemberben rendezik meg a futamot, nem pedig áprilisban vagy júniusban, és jövőre is ez lesz a helyzet, hogy egy logisztikailag koherensebb naptárt alakítsanak ki.

Mint minden utcai pályán, a Pirelli idén is a három leglágyabb száraz gumikevverékét választotta: a C3-ast keményként, a C4-est közepesként, a C5-öst pedig lágyként. A pálya hossza 6,003 kilométer, és 2016 óta szinte változatlan maradt, 20 kanyar található rajta. Néhány kanyar, például az első hét, szinte derékszögű, és vannak nagyon lassú fordulók is, különösen az óvárosban. Ezzel szemben néhány kanyar teljes gázon vehető, mivel a pálya egyik szakasza egy két kilométeres egyenes, amely a célegyeneshez vezet. A pálya szélessége is meglehetősen változó: a 8-as kanyarnál mindössze 7 méter széles, míg a célegyenesben akár három autó is egymás mellett haladhat.

Mivel a pályát általában a városi forgalom használja, a fejlődése kulcsfontosságú tényező lesz a teljesítmény tekintetében a hétvége során, mint ahogy az időjárás is szerepet játszhat: szeptemberben általában melegebb van, mint áprilisban. A pálya hőmérséklete jelentősen változhat attól függően, hogy mely részeit éri napsütés, és mely részei vannak árnyékban, különösen az óvárosban futó szakaszokon. A szél is befolyásolhatja az autók viselkedését, mivel az épületek között áramló lökések más-más irányból érkezhetnek, ami meglepheti a versenyzőket.

A valaha mért legnagyobb sebességet egy Forma-1-es autóval hivatalos eseményen Bakuban érték el, amikor Valtteri Bottas 378 km/h-val száguldott a Williams-Mercedesével a 2016-os kvalifikáción. A főegyenesen elért nagy sebességek próbára teszik majd a gumikat, különösen a mostani autók által generált leszorítóerő miatt. Ugyanakkor a pálya egy másik szakasza éppen az ellentétes aerodinamikai beállítást követeli meg, így a csapatok nem választhatnak túl alacsony leszorítóerő-szintet, mert akkor a pálya leglassabb szakaszain szenvednének, ahol a gumik tapadása kulcsfontosságú lesz. Szerencsére a jelenlegi Pirelli gumiválaszték jól bírja ezeket a szélsőséges kihívásokat.

A stratégia szempontjából a bakui tipikus egykiállásos verseny, ahol a legkeményebb gumiabroncs viseli a terhelés nagy részét. Bár a pálya vonalvezetését szemlélve azt hihetnénk, hogy az előzés viszonylag egyszerű, ez egyáltalán nem így van. Tekintettel az idei év csapatok közötti hierarchiájára – ahol a teljesítménykülönbségek minimálisak a két fő csoporton belül –, a DRS hatékonysága kulcsfontosságú szerepet játszhat, csakúgy, mint a váratlan helyzetekre való gyors reagálás. 2023-ban szinte minden versenyző közepes keverékű gumikon kezdte a futamot, majd a 11. körben, a Safety Car megjelenésekor váltottak a kemény keverékre.

Sergio Perez az egyetlen versenyző, aki már kétszer is nyert itt. A mexikói pilóta 2021-ben és 2023-ban is győzni tudott Bakuban – legutóbb a sprintfutamot is megnyerve –, bizonyítva, hogy egyértelműen kedveli az ilyen jellegű pályákat, hiszen hét Forma-1-es győzelméből hatot utcai versenyeken szerzett. Ha Perez a “Baku királya”, akkor Charles Leclerc lehetne a “Pole hercege”, hiszen a monacói pilóta 2021-től 2023-ig három egymást követő évben szerezte meg az első rajtkockát, tavaly pedig a sprintidőmérőn is a leggyorsabb volt. A csapatok tekintetében fordított a helyzet: a Red Bullnak van a legtöbb győzelme (négy), de egy pole pozíciójuk sincs, míg a Ferrarinak négy pole-ja van – köztük egy Sebastian Vettel révén – ám győzni még nem sikerült. A Ferrari mindössze négyszer állhatott dobogóra itt, míg a Mercedes és a Red Bull egyaránt hat alkalommal.

Az F1VILÁG.HU-n természetesen az Azeri Nagydíj minden fontos momentumáról beszámolunk majd, így érdemes lesz velünk tartani a versenyhétvége során!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!