Ericsson: A magasságom 4 tizedes hátrányt jelent - F1VILÁG.HU

Ericsson: A magasságom 4 tizedes hátrányt jelent

HIRDETÉS
Fotó: Singapore GP

A Sauber versenyzője, Marcus Ericsson azt mondja, nagyjából 10 kilogrammnyi hátrányban van csapattársával, Pascal Wehrleinnal szemben, ami körönként 3-4 tizedmásodperc lemaradást jelent számára.

A 2017-es szabályváltozások komoly kihívások elé állították a Forma-1 csapatait, azok ugyanis csak nehezen tudtak a technikai szabályok által előírt minimum súlyhatár közelébe kerülni.

A világbajnoki címvédő Mercedes versenyautója például az évad első felében igencsak túlsúlyos volt, és vannak olyan csapatok, melyek magas versenyzőik miatt is hátrányban vannak.

Ezek közé tartozik a Sauber is, a svájci kiscsapat svéd versenyzője, Marucs Ericsson ugyanis meglehetősen magasnak számít az F1-es mezőnyben.

A Sauber becslése szerint Ericsson autója általában 4-8 kilogrammal nehezebb, mint Pascal Wehrleiné, a svéd pilóta pedig azt mondja, az elmúlt időszakban ez a különbség csak nőtt kettejük között.

Wehrlein eddig 5 pontot szerzett idén, miközben Ericsson egyszer sem tudott a top 10-ben végezni, ráadásul az időmérőkön is 9-4 arányban alulmaradt a némettel szemben. Hozzá kell azonban tenni: a két versenyző között átlagosan mindössze 0,049 %-nyi különbség volt – egyetlen más csapatnál sem ilyen szoros a verseny a csapattársak között.

„Közel vagyunk egymáshoz, de a számokat tekintve jobban áll, ami nekem annyira nem tetszik” – vallotta be Ericsson.

„Nehéz dolgom van, már csak a súlybeli hátrányom miatt is. Az év elején ez a hátrány kicsit kisebb volt, de a legutóbbi 4-5 futamon már 10 kg-nyi különbségről beszéltünk. Ez minden pályán sokat elvesz a köridőből – általában azt mondják, 10 kg körönként 3-4 tizedmásodpercet jelent.”

Ericsson azt mondja, „folyamatosan próbál” veszíteni a súlyából, de ez egy olyan probléma, ami a magasságából fakad.

Hirdetés

„Megnehezíti a dolgomat. Számomra Wehrlein tempója a mérce, és le kell győznöm őt, amennyire csak tudom. Ez már a sokadik olyan év az F1-ben, amikor is vélhetően az enyém a leggyengébb autó, márpedig az ilyen esetekben nehéz megmutatni, mire vagy képes. Ráadásul emiatt nehezebben tudsz megkaparintani egy jobb ülést is.”

Ericsson harmadik évét tölti a Saubernél, és természetesen szeretne feljebb lépni a rajtrácson, ám pontosan tudja, ha a Forma-1-ben akar maradni, vélhetően 2018-ban is a Saubernél kell folytatnia pályafutását.

Menedzsmentje kapcsolatba lépett a Williams csapatával is, ám úgy hírlik, a svédnek nem sok esélye van az istálló ülésére.

„A Williams kevésbé valószínű számomra, jelenleg talán a Sauber a legjobb opció. Persze mindig lesznek olyanok, akik próbálják megszerezni az ülésedet. Természetesen mi is körbenézünk, mint ahogy teszi azt mindenki, akinek nincs szerződése a következő évadra.”

„Jelenleg semmi sincs eldöntve. A menedzsmentem keményen dolgozik az ügyön, és úgy tűnik, van néhány opció.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!