Esőre számítanak a Mercedes versenyzői - F1VILÁG.HU

Esőre számítanak a Mercedes versenyzői

HIRDETÉS

A leggyorsabbak voltak a Belga Nagydíj pénteki edzésnapján a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Nico Rosberg azonban nem teljesen nyugodtak, arra számítanak ugyanis, az időjárás szombaton alaposan megkeveri majd a kártyákat.


A leggyorsabbak voltak a Belga Nagydíj pénteki edzésnapján a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Nico Rosberg azonban nem teljesen nyugodtak, arra számítanak ugyanis, az időjárás szombaton alaposan megkeveri majd a kártyákat.

Hamilton a nap legjobb idejével végzett az élen a második szabadedzésen, ám elmondása szerint bőven lesz még tennivalójuk az éjszaka során, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a folytatásra.

„Jó volt újra autóba ülni, jól éreztem ma magam odakint” – mondta a brit, aki a délelőtti tréningen második lett, a második gyakorlást viszont megnyerte csapattársa előtt.

„A délelőtt nem sikerült annyira erősre, de délutánra egyértelműen javult a helyzet. Mint mindig, most is sok munka vár ránk éjszaka, de összességében rendben volt a mai nap.”

A Mercedes versenyzője hozzátette, sokat értek a mai gyakorlások, pláne úgy, hogy holnapra esőt jósolnak.

„Mindkét tréningen száraz volt a pálya, de holnapra esőt mondanak, szóval fontos volt maximalizálni a pályaidőt, hiszen könnyen lehet, hogy a verseny előtt ma köröztünk utoljára száraz pályán.”

„Gyakran láttunk itt esőt a múltban, szóval tényleg összekavarhatja a dolgokat – főleg, ha bizonyos részeken nedves a pálya, más helyeken pedig száraz. Majdhogynem lent ülünk az aszfalton, szóval nem lehet látni pontosan, hol tapad jól az aszfalt.”

A Mercedes német versenyzője, Nico Rosberg hozzátette, imádja a spái versenypályát, ami idén még több kihívást tartogat számukra.

„Nagyszerű visszatérni Spába – a pálya fantasztikus, nagyon ritmusos, és idén a kevés leszorítóerő miatt bizony trükkös keresztülhajtani az Eau Rouge-on” – mondta a listavezető.

Hirdetés

„Nagyon precíznek kell lenned, és a kopott gumikon nem lehetett padlógázzal teljesíteni ezt az egyedülálló kanyart.”

A német kifejtette, bár gyorsnak tűnnek, nem írhatják le riválisaikat.

„Úgy tűnik, ismét miénk a leggyorsabb autó, de itt egy kicsit azért más a helyzet, mint a többi pályán. Úgy fest, néhány csapat közelebb van hozzánk, és javítanunk kell egy kicsit a sebességünkön az egyenesekben. Mint mindig, most is hosszasan kielemzünk majd mindent éjszaka, hogy jól felkészüljünk holnapra.”

„A legérdekesebb kihívás ezen a hétvégén megtalálni a megfelelő kompromisszumot aközött, hogy az ember gyors legyen egy körön, illetve a versenytávon is – pláne, ha holnap megérkezik az eső. Márpedig az előrejelzések szerint vegyes körülmények várhatóak szombatra.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!