Friss hírek

Év végén távozik az FIA versenyigazgató helyettese

Az FIA kedden hivatalosan is bejelentette, hogy hosszú ideje posztján lévő versenyigazgató helyettese, Herbie Blash az idei szezon végén lemond és helyét Laurent Mekies veszi majd át.


Az FIA kedden hivatalosan is bejelentette, hogy hosszú ideje posztján lévő versenyigazgató helyettese, Herbie Blash az idei szezon végén lemond és helyét Laurent Mekies veszi majd át.

Az 50 éves szakember még a Lotus színeiben kezdte meg pályafutását a Forma-1-ben 1965-ben, és húsz év Charlie Whiting mellett eltöltött szolgálata után úgy döntött, visszavonul és átadja a munkát másnak.

Azt követően, hogy 1972 és a kilencvenes évek eleje között a Brabham istállónak dolgozott, Blash 1996-ban lett az F1 versenyigazgató helyettese és azóta Whiting mellett tevékenykedik.

„Személyesen szeretnék köszönetet mondani Herbie-nek azért a nagyon kemény munkáért, amit az elmúlt 21 évben végzett, különösen a Forma-1 területén, amely az ő hozzájárulásával is maradhatott a motorsportok királykategóriája” – mondta az FIA elnöke, Jean Todt.

„Charlie mellett Herbie rengeteget tett azért, hogy a versenyhétvégék zökkenőmentesen mehessenek az elmúlt két évtizedben, amin a jövőben is dolgozni akarunk.”

Whiting a következőkkel folytatta: „Köszönetemet szeretném kifejezni Herbie-nek azért a sok és áldozatos munkáért, amit tett a sportért. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy az elmúlt két évtizedben mellette dolgozhattam.”

„Természetesen nehéz lesz őt helyettesíteni, de Laurent komoly tapasztalata a Forma-1-ben, biztosan hozni fogja a sikert, és új látásmódja is előrébb viszi a sportot a jövőben.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Év végén távozik az FIA versenyigazgató helyettese
Verstappen: Meggyőződésem, hogy gyorsabb vagyok Hamiltonnál!
A Mercedest meglepte a Red Bull hungaroringi szárnyválasztása
Harag és kétségbeesés: Belgiumban vállalja be a rajtbüntetést a Red Bull?
Kiderült, mi okozta Räikkönen balesetét a hungaroring bokszutcájában
Schumachert meglepte, milyen sokáig tartani tudta Verstappenéket

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!