Exkluzív: F1 tes(z)tközelből - Barcelona 2009 (I. rész) - F1VILÁG.HU

Exkluzív: F1 tes(z)tközelből – Barcelona 2009 (I. rész)

HIRDETÉS

Helyszíni beszámoló a márciusi spanyolországi kollektív forma-1-es teszt eseményeiről…

Helyszíni beszámoló a márciusi spanyolországi kollektív forma-1-es teszt eseményeiről…

Vasárnap reggel mi más tehette volna szebbé a napot, mint a katalán napsütés, valamint a szállodaszoba ablakából a versenypálya látványa. Mert igen, pályára néző szobám volt, bár a környék nem épp belváros, így a tehénszag vagy a csukott ablak és légkondi volt a két opció. Vasárnap Spanyolországban általában kihalt a környék, a boltok zárva vannak, így német barátnőmmel reggeli után egy hosszabb sétára indultunk. Teljesen “véletlenül” a pályához jutottunk, ahol motorhangot hallottunk. Sajnos nem F1-es motor volt, hanem a kétkerekű fajta. A kapu mintegy hívogatóan tárva nyitva volt, aminek nem lehetett ellenállni, így bementünk. A motorhang egy csomó Kawasakihoz tartozott, amelyek szorgosan körözgettek a pályán. A Ferrari boxa mellett parkoltak, a ferrarisok pedig igen nagy érdeklődéssel nézték őket (munka helyett).


Engem persze inkább az érdekelt, hogy mit lehet látni a boxokban, főleg a Brawn GP és a Toro Rosso háza táján, akiknek ez lesz az első bevetése a 2009-es autóval. Ez utóbbi igen rejtőzködő életmódot folytatott, vagyis semmi sem látszott, míg az ex-Hondásoknál azért lehetett látni az autóból valamit. Az pedig annyira nem volt újdonság a pénteki silverstone-i képek után. A szerelők, mint egy kirakós játék, úgy rakták össze az autót, eközben Rubens és Jenson főmérnöke ácsorgott a kerítés mellett és beszélgettek a boxban szorgoskodókat figyelve. Csak néhány ismerős szerelőt láttam a tesztcsapatból, a többiek a versenycsapat tagjai voltak.

Félig körbesétáltuk a pályát, és néztük a pályán a motorosokat. Bár fújt a szél de kellemesen sütött a nap. Leültünk az egyik mezei virágokkal borított domboldalra, hogy egy kis napégést is begyűjtsünk, mint szuvenír. Az ebédszünetben csak a madarak csiripelését lehetett hallani, és egyszer beindították az egyik F1-es motort is, melynek hangja betöltötte a környéket. A több kilométeres séta után az ücsörgés is jól esett, és az otthoni tél után a tavasz illata is pozitív hatással volt amúgy is mosolygó arcunkra. Fáradtság helyett csak a szokásos örömöt éreztem, és próbáltam nem gondolni arra, hogy a jerezi tesztet leszámítva elvileg ez lesz az utolsó teszt idén. Szerencsére a héten hallottak alapján azonban egyre valószínűbb, hogy lesz szezon közben is egy-kettő. Úgy legyen.


Ideje volt elindulni a “túloldalra”, közelebb a csapatokhoz, és az autókhoz. Különlegesség, hogy mind a 10 csapat részt vett a teszten, így a paddock teljesen tele volt kamionokkal, és majdnem minden box elkelt. Odaérve automatikusan jobbra indultam a McLaren felé, csakhogy már vége a büntinek, és a boxutca vége helyett az elejére kerültek. A boxutca legvégén a Brawn GP kamionjai álltak. Kettő jelzés nélküli tiszta fehér színű, és kettő Brawn GP felirattal, természetesen az egykori Honda kamionok – a rendszám alapján. Ami érdekesség még a paddock végénél, hogy a Force India és a Brawn GP csapata megosztozott egy nagyobb motorhome-on, a kiszolgáló személyzet pedig a tavalyi Hondás cateringes társaság volt. Egy magas paraván választotta el csupán a két istállót a létesítmény belsejében, és csupán a személyzetnek volt egy kis hely az átjutásra a másik csapathoz. Ahogy elnéztem a Brawn GP területe kisebb volt. A motorhome mellett állt a jól megszokott “Hondás” mobilhome, most éppen nem az ír, hanem a másik, az oklahomai rendszámmal, persze szokás szerint adózási okokból.


Ahogy tovább sétáltam, sok volt az ismeretlen arc, mint kiderült a dolgozók 80%-a a “race team”, de mondjuk a Force Indiánál már nincs is “test team”, mert elküldték a nagy részét januárban. Ha jól tudom 13 embertől váltak meg, a többieket pedig átcsoportosították más részlegekhez, vagy a versenycsapat tagjai lettek. Amikor korábban a Force India első tesztje volt, akkor próbáltam érdeklődni az ismerősöktől, hogy milyen lett az autó, ők meg sorban válaszoltak, hogy nem tudják, mert már kirúgták őket. Szerencsére eddig mind a négy, akivel beszéltem, talált már új állást a motorsport világában, de egyik sem a Forma1-ben, ami jelenleg teljesen telített. Mintha viszont egy korábbi Force Indiást láttam volna a Brawn GP-nél, aki valószínűleg még a Honda csapathoz szerződött, és töltötte egész telét a bizonytalanságban.

A McLaren motorhome-jában egy autókölcsönzős emberkével beszélgettem, aki a csapat tagjainak és a pilótáknak is intézi az autóbérlést, ha Spanyolországban vagy Portugáliában van a teszt, vagy a futam. Szegény ráfázott a Formule 1 hotellel, mint mi tavaly februárban, úgyhogy épp másik szállást keresett. Ez nem volt egyszerű, mert az F1-es teszt és a héten rendezendő bajnokok ligája focimeccs miatt eléggé telítettek voltak a szállások, és az árakat is jól felemelték ennek köszönhetően. A Formule 1 szállodaláncról nem szívesen ejtek szót, a lényeg az, hogy amíg névrokona a királykategória, addig a hotel éppen ennek az ellenkezője, és még annál is két fokkal rosszabb.

Megjelent kedves ismerősöm, Dave, aki egy Mercedes-jelhez keresett épp valami ragasztót, mert az lepottyant a kamion elejéről. Már megint a Pussycat Dolls klippje ment a tévében, mit valami hagyomány. Csak reméltem, hogy nem végtelenre állított videofelvétel, Lewis kedvéért . Megittam egy kávét, hogy erőre kapjak, és átosontam a pitlane-be. Innen még kevesebbet lehetett látni a paravánok miatt, mint a főtribünről. A Toro Rossosokat próbáltam megkörnyékezni, és egyszer el is húzták a paravánt, de nem volt mögötte az autó. Kérdeztem is egyiküket, hogy láthatatlan-e az új autó? Nevetve mondta, hogy nem az, és semmi érdekes nincs benne, mert ugyanúgy néz ki, mint a Red Bull.

Visszatérve a paddockba, megszólított egy Red Bull ruhás idősebb férfi, akit először azért nem ismertem meg, mert eddig mindig mclarenes szerelésben volt. Nem David Coulthardról van szó, csak egy kamionsofőrről, akitől a McLaren megvált, ezért pedig visszatért a korábbi csapatához. Néha a Williamsnek is dolgozik; hiába, na, az F1 egy nagy család – ahogy mondani szokták – ahova nehéz bekerülni, de ahonnan könnyű kikerülni.


A hírek szerint Schumacher is eljön, mint az előző héten Jerezbe. Ez jó hír volt, nevezzenek szentimentálisak, de mindig megtiszteltetés a hétszeres világbajnokot látni. Jos Verstappen jelenésére is számítottak, ám engem, egy vérbeli Montoya drukkert a 2001 Brazil GP után nem hat meg a jelenléte, sőt… Szerencsére nem találkoztam vele személyesen, mert a mosolyom irányában messze nem lett volna őszinte. Amúgy sem éppen pozitív hírekkel van tele a média vele kapcsolatban. Állítólag a fia – Max, aki most 11 éves – motorsport karrierének érdekében látogat el a katalán pályára.

Hirdetés

A Renault motorhome-jába mentem köszönteni az ismerősöket, és a catering managerrel megbeszélni, hogy mikor készíthetjük az előre megbeszélt interjút, folytatva a korábban megkezdett “Háttér az előtérben” sorozatot. A sok vendég miatt jóval elfoglaltabb volt a csapat a héten, így csütörtök ebéd utánra maradt a beszélgetés. Az interjú hamarosan olvasható lesz a honlapon.

Lassan indulni szerettem volna, korábban a bridgestone-osok ajánlották fel, hogy elvisznek, de féltem, hogy megint nem várnak majd meg (mint Portimaoban), így inkább visszautasítottam az ajánlatukat. Később az autókölcsönzős férfi és felesége vittek vissza a szállodához. A fekete Mercedes limuzinról (E osztály) – amivel mentünk – kiderült, hogy most viszik a repülőtérre, mert érkezik Heikki Kovalainen, aki ez első két napon használja majd. A teszt második részében pedig maga Lewis vezeti majd a full-extrás autócsodát, amikor éppen nem a McLarenben ül.


A hétfő reggeli STR fotózást kihagytam, de a fotósok szerint is egy az egyben a Red Bull volt látható, tehát sokat nem vesztettem vele, nomeg négy napig lesz elég lehetőségem lefényképezni. Az autó valóban formára olyan volt, mint a Red Bull, egyedül a meghosszabbított cápauszony helyett csupán egy bikafarkinca maradt rajta.


A paddock elején az FIA kamionját mosták és polírozták éppen, mert a nagy melákoknak mindig csillogni-villogni kell (mármint a kamionoknak). Sajnos a tegnapi jó idő elillant, és borús, esős délelőtt várt ránk. Borús arccal megjelent Kimi Raikkonen is, és egy már megkezdett szendviccsel a kezében besétált a Ferrari motorhome-ba. Lehajtott fejjel megpróbált a legészrevétlenebb lenni, ami nem sikerült. Nem nézett ki túl jól, karikás, beesett szemek. Nem értem mi lehet vele mostanában.


Az egyik küldetésem a hétre az volt, hogy összeszedjek pár ferraris mosolyt, mert kell, hogy legyenek olyan munkatársaik is, akik nem a korábbi teszteken tapasztalt módon viselkednek a földi halandókkal. Azt kell, hogy mondjam, a misszió sikeres volt, bár a cél érdekében kicsit sok időt tartózkodtam a Ferrari háza táján, és emiatt egyesek azt hihették, hogy nem éppen a mosolyokat gyűjtöm…

Lementem a boxutcába, ahol a Brawn GP boxa tárva nyitva állt, sehol egy paraván. Kell a publicitás, úgyhogy ezen a reggelen ők is megmutatták magukat, habár nem a hivatalos fotózásos formában, mint az STR. Néhány williamses nagyon érdeklődött a Brawn GP autója iránt, és mindig a közelben ácsorogtak. A boxban megjelent Ross Brawn és Jenson Button, és mintegy pantomimjátékhoz hasonló módon megpróbáltam kitalálni vajon miről beszélgetnek. Nem sikerült kideríteni, hogy jónak tartják-e az autót, vagy sem, bár a később látottak alapján meggyőző a csapat teljesítménye.


A boxok nagy része nem a teszt, hanem már a versenyberendezést kapta, és sok szerelő a versenyfelszerelésben tevékenykedett, bár az első napon még nem voltak verseny szimulációk. Délelőtt főleg rövid, pár körös programokat futottak, délután többen is húszon felüli köröket teljesítettek. A cápauszony csak a Renault, a Toyota és a Red Bull autóin volt fent, de délután a Force India is előszedte.

A Brawn GP boxában a megszokott “tömeg” helyett, most sokkal kevesebb szerelő dolgozott, és valószínűleg emiatt több feladatot is el kell látnia egy-egy embernek, de a lényeg, hogy megmenekült a csapat és van munkájuk.

Ebéd előtt Kimi kilátogatott megnézni az adatokat a monitoron, és ezzel minden fotós célpontja is lett azon nyomban. Visszatérve a boxba leguggolva a kocsi alját kémlelte, pontosan nem látszott, hogy mit, de nagyon érdeklődőnek tűnt.


Hétfőn csupán 3500 néző volt kíváncsi a tesztre, de a paddock-ban már most sokan voltak. Főleg ebédszünet tájékán bújtak elő az autogram és közös fotó vadászok, hiszen ez a legjobb lehetőség a pilóták “elkapására”. A megszokott arcok, akik minden alkalommal ugyanezt teszik, soha meg nem szűnő izgalommal, és remegő kezekkel várják áldozataikat, reggel – délben- este, hogy begyűjtsék a sokadik autogramot és közös fotót, a lányok egy-egy puszit. Külön tanulmányt lehetne írni róluk.

Az STR interjút tartott az ebédszünetben, nem számítottunk azonban a célegyenesben lévő 10 perces rajtgyakorlásra, mely éppen az interjúszoba mellett zajlott. Sokszor nem is lehetett hallani, amit beszéltek. Először Franz Tost, a csapatfőnök nyilatkozott. A teljes interjú a honlapon olvasható. Őt követte Sebastien Bourdais, akit az STR késői döntéséről próbálták kérdezni, aminek nem igazán örült, és zavart is lett. Azt mondta, hogy nem érdemes a múltról beszélni, és nem érti, hogy miért nem a jövőről kérdezik. Eztán kapott még egy hasonló kérdést… Természetesen azt reméli, hogy a második évében végre hozzá pártol a szerencse, és jobb eredményeket sikerül majd elérnie. A végére maradt Giorgio Ascanelli a technikai igazgató, aki elég kevés kérdést kapott, mivel a csapatfőnököt már kikérdezték.


Beültem egy narancslére a McLarenhez, mert a fél napos folyamatos mászkálás azért jócskán elfárasztja az embert. Heikki érkezését jelezte a hangosodó tömeg. Kiosztott pár autogramot, dobott felém egy mosolyt, aztán eltűnt a kamion belsejében. Átpártoltam a szomszédba a Ferrarihoz, persze itt nem lehetett belépnem a szentélybe, de nem is nagyon kívánkoztam. Beszélgettem pár ferrarissal a konyha mellett, majd bent a konyhában Kimi jelent meg, amikor éppen róla beszéltünk (csak nem kuktáskodik szabadidejében?!). Ránk nézett, de aztán a szokásos nyakbehúzós-rejtőzködős-ittsevagyok állapotban megfordult, és visszament a motorhome-ba.

Meleg ételre vágytam, így a Toro Rosso felé vettem az irányt. Bourdais, Webber és Buemi is ott volt, később pedig DC-t láttam a motorhome előtt. Minden csapatnak sok vendége volt a héten. A nagyobb csapatoknak saját sátruk, vendégszobáik voltak a boxok felett az emeleten, vagy a tetőn. A médiahelyiség területe éppen ezért kevesebb, mint harmadára csökkent. A BMW Sauber a tető egy részét foglalta el hatalmas sátrával, melybe egyik este bementem, hogy körülnézzek. Főleg szépen megterített asztalok, remek dekoráció, és egy szimulátor volt a belsejében. Ha pedig a vendégek kimentek a tetőre, akkor éppen a Ferrari boxa felett nézelődhettek. A McLaren nem tudom, hogy hova tette a 80-100 vendéget (főleg a gyárból, és szerdától a vezetőséggel megspékelve), akiket a héten vártak, de szerintem a torony egyik emeletét kaphatták meg, mert vasárnap ott láttam pár mclarenest tevékenykedni.


Délután sok boxkiállás gyakorlás volt, a BMW-s esetnél a szomszéd renault-sok mindig a “közelben” voltak, néha talán kicsit túl közel is azzal a fényképezőgéppel. Sokan azonban talán nem kémkedési szándékkal csinálják, és ez már a fényképezőgép minőségén is látszik, bár a kisgépek előnye, hogy videó felvételt is lehet vele készíteni.


A teszt vége előtt nem sokkal kisétáltam a pálya szervizútjára, majd kimentem a nézőkhöz, és beszélgettem pár magyarral egy kicsit. Már korábban felfedeztem a csapat egy részét a paddock-ban, amikor nem akartam hinni a fülemnek, hogy magyarul beszéltek tőlem nem messze. Kiderült, hogy hozzájuk tartozik a magyar és a Kimis zászló a főtribünön. Nekik még sikerült szerezni a másfél órás paddock-túrás belépőből, amit pár nappal a teszt kezdete előtt már nem lehetett kapni, akkora volt az érdeklődés. Egy ilyen lehetőség – még ha csak másfél órás is – örök élmény. Portimaoban volt egész napos paddock-belépős jegy, ráadásul teljesen elfogadható áron. Érdeklődő persze kevesebb, a hideg és esős január eleji teszten.

Az idő gyorsan eltelt, alig maradt már pár perc 5 óráig. A hétfői tesztnap tehát véget ért. A szezon közbeni tesztek annyiból jobbak voltak, hogy mindig 6-ig tartottak. Biztos azt is figyelembe veszik, hogy ilyenkor télen hamarabb sötétedik, akkor meg csak Szingapúrra tesztelhetnének, ha a pálya világítása erre alkalmas lenne.

Ritkaság, de egyszer sem kellett megszakítani a munkát, nem volt kicsúszás, műszaki hiba, legalábbis a pályán. Így zavartalanul zajlott a munka, piros zászlók nem rondítottak bele az előre megtervezett programba. A legtöbb kört Adrian Sutil teljesítette a Force Indiával, szám szerint 127-et. 7 körrel kevesebb került a Renault pilótája, Nelson Piquet neve mellé. Kimi Raikkonen ment a legkevesebbet, mindössze 80 kört. Köridők tekintetében Heidfeld, Raikkonen, Trulli volt a sorrend, bár ezek az eredmények, mint tudjuk, nem sokat jelentenek.


Visszasiettem a paddock-ba, mert több interjú is meg volt hirdetve délutánra. A legnagyobb érdeklődés a Brawn GP pilótái iránt volt. Barrichello reményteljesen nyilatkozott, annak ellenére, hogy még nem volt alkalma kipróbálni az autót. Egy francia újságíróval együtt várakoztunk a motorhome előtt, és gyanús volt, hogy más nem vár interjúra és Button sincs sehol. Kiderült, hogy az emeleten van az interjú, ehhez azonban a paddock másik végébe kellett rohanni, mert ott volt az egyetlen feljutási lehetőség. Ezután elrohanni ismét a másik végére, mert ott állt a tömeg és Jenson. Az egész napi mászkálás után ez kész önkínzás volt, de valamit valamiért. Mire azonban odaértünk, már egy kisebb hadseregnyi ember közrefogta Jensont, így esély sem volt arra, hogy a kis diktafonomat a közelbe juttassam. Füleltem hát, és a hagyományos módszerrel vadul jegyzeteltem.


Trullival a Toyota egyik kamionja előtt tudtunk beszélgetni egy rövid ideig. Pozitívan nyilatkozott az autóról – mint mindenki – és örült, hogy az autó folyamatos fejlődése a tesztnapok számával érezhető. Az autó egyenletes teljesítményt nyújt rövid és hosszútávon is. A csapat várja az áttörést, mint minden évben, de Jarno szerint ez a legjobban megépített autója a csapatnak. Kérdezték az újdonságokról és nehézségekről. Nevetve mondta, hogy nincs KERS-ük, ezért ez legalább nem lehet probléma. Meglepődött a Brawn GP teljesítményén, de úgy véli, majd Melbourne-ben derülnek ki igazán az erőviszonyok, addig a McLaren is meg találhatja az eddigi gyenge teljesítmény okát, és kijavíthatja azt, így felesleges messzemenő következtetéseket levonni a mostani gyenge teljesítményük kapcsán.

Jarno, az interjú után nem sokkal bement a Renault-hoz vacsorázni, úgy látszik, hogy az ő főztjüket nem tudja azóta sem elfeledni, és a régi kollégákkal is jól esik egy kis eszmecsere.


Heidfeld a BMW Sauber motorhome-jában fogadta az érdeklődőket. Feleannyian sem voltunk, mint a Button interjú esetében, de ennek az is lehetett az oka, hogy nem is volt igazán meghirdetve a lehetőség. Ez volt az első alkalom, hogy a csapat motorhome-jában jártam, ahol éppen a vacsora kellős közepébe csöppentünk. Sokszor nehéz volt koncentrálni a beszélgetés és a tányércsörömpölés közepette. Heidfeld elmondta, hogy reggel kicsit később tudtak csak kezdeni, mert problémájuk volt, de nagyon örül, hogy most már jó az autó, és, hogy ő volt a leggyorsabb. Jerez óta sokat javult az autó, így is látszik, hogy szükség van ezekre a tesztekre, bár még jó lenne, ha több is lenne. A KERS bevetéséről még ekkor nem született döntés, de azóta úgy tűnik, hogy bevetésre kerül.

A fárasztó nap után az STR-nél vacsoráztunk, majd visszamentem a szállodába. A szobaablakból látszott, hogy a főtribün környéke ki van világítva. A csapatok szorgoskodnak szokás szerint, sokszor akár éjfél utánig is, hogy aztán hajnalban visszatérjenek, és kezdjék a napi munkát elölről. A McLarennek például ez a háromhetes tesztje második hete csupán, két jerezi teszt között. Nagyon kimerítő lehet ez számukra egyhuzamban.


Kedden reggel kicsit nehezen ment az ébredés, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a forma-1-es autók hangjára ébredtem. A hang elfeledtette a fáradtságot és az előző nap összeszedet izomlázat és napégést az arcomon, és minél előbb a pályán akartam lenni. Extra mennyiségű energiadús reggeli elfogyasztása után el is indultunk.

A tetőről figyeltem, hogy mi történik a boxutcában. A McLaren gyakorolta a boxkiállást, többször egymás után, a kerítés mellől pedig Robert Kubica figyelte kollégáit, valamint aznap szolgálatban lévő csapattársát, Nick Heidfeldet. Ross Brawn ment oda hozzá beszélgetni, majd mindketten az előttük egyre lassabban elhaladó Brawn GP autóját figyelték. Barrichello nagy nehézkesen, amolyan képzeletbeli “Flinstones” módra elkurblizza a járgányt a boxutca kijáratig. Itt aztán az autó nagyot nyekkent, és megállt. Rubens kipattant, a szerelők meg rövidtávú futóversenyt játszottak, majd visszatolták az autót a boxba.


Az előző napi kiírással ellentétben Piquet helyett Alonso volt soron, ami a tegnapi nézőlétszámot majdnem háromszorosára emelte. Ez a létszám még mindig messze elmaradt a szerdaitól, melyen, köszönhetően Alonsónak és a Bajnokok Ligája mérkőzésnek, 15 ezer ember vett részt. Csütörtökön ennél csupán 2 ezerrel voltak kevesebben. Látszik, hogy az utolsó kollektív teszt sok rajongót megmozgatott, és nem csak Spanyolországból.

De térjünk vissza keddhez, mert még épphogy csak elkezdődött. Lesétáltam a pitlane-be, ahol újabb piros zászló miatt kényszerültek megszakítani az edzést. Webber szállt ki kissé letörve az autóból, és ment be a boxba. Természetesen nem az F1-es autóból, mert azt csak pár perccel később hozták vissza. Éppen előttem állt meg az autómentő, és úgy tűnt eléggé egyben van a Red Bull. A szerelők szépen, udvariasan megkértek, hogy ne fotózzam, ezért nem tettem.


Kisétáltam ismét a pálya szervizútjára, de nem sok autó volt éppen akcióban, csak a nap tűzött, aminek a barcelonai homokos tengerparton napozva jobban örültem volna. Nap közben is volt jó pár rajtgyakorlás a boxutca végről, majdhogynem csikorgó kerekekkel indulva.

Michael Schumacher is megjelent a Ferrari boxában, bár ideje nagy részét a pálya szervizútján nézelődéssel töltötte. Jött-ment, átvette a Kimi féle mosolytalanságot, és rá sem nézett az emberekre, csak ha megszólították egy-egy autogram kedvéért.


Alonso sétált ki a kerítéshez, melynek láttán hatalmas ováció tört ki a szemben lévő főtribünön, ahol a legtöbben a Renault elé helyezkedtek. A Renault motorhome-jában azon viccelődtek, hogy mindig lehet tudni, ha bármi történik a boxuk háza táján, mert a közönség azonnal “jelez”, ha Alonso kocsija kigördül, begördül, beindul, leáll…


Ebédidőben Ross Brawn adott interjút, akit úgy közrefogtunk, hogy ha akart volna sem tudott volna menekülni. A Red Bullnál kialakult tömeg miatt egyre lehetetlenebb volt ebédhez jutni, már csak egy kevés jutott, és kicsit kellemetlennek éreztem ott ácsorogni, így elhatároztam, hogy másnap inkább tonhalmajonézes szendvicsek után nézek a McLarennél.

A ferrarisok leptek meg egy szelet sütivel, ami nem volt rossz, de nem tudnám megmondani milyen fő alapanyagokból készült. Egyedül a dió íz volt egyértelmű, a zöld zselé-szerű kis darabkáról megpróbáltam nem kikövetkeztetni, hogy mi lehet. Luca Badoer és Marc Gené is megjelent a Ferrarinál, bár az ő közreműködésükre – mint tesztpilóta – nem nagyon lesz idén szükség. Azt a néhány tesztlehetőséget logikusan a versenyzők használják ki.

Délután vissza szerettem volna menni a boxutcába, de “be volt zárva”, mert csak a hivatalos FIA fotósoknak volt egy ideig belépés, valószínűleg azért iktattak be egy ilyen szabályt, mert a látogatócsoportoktól sokszor nem volt könnyű fotózni. Ezt a rendszert más pályán nem tapasztaltam ezidáig. Persze megértem őket, 2007 novemberében még én is majd kiugrottam a bőrömből, hogy vagy 10-15 percet ott tölthetek, és olyan közel láthatom az autókat. A kitiltás miatt a boxutca végénél fotóztam, és egy angol emberkével beszélgettem, és közelről volt alkalmam megnézni a Williams szarvait, amiről azóta úgy döntöttek, hogy biztonsági okokból mégsem használják.


Kiderítettem, hogy Kimi interjút ad délután, pontban 5:00-kor, ami persze jó szokás szerint megint korábban volt megtartva. De legalább volt interjú lehetőség, nem úgy, mint a McLarennél. Ez valami trükk lehet arra, hogy minél kevesebb újságíró zaklassa a pilótákat, mert már nem először vetik be. Kimi ugyanis kicsit korábban befejezte az aznapi programját, és jó negyedórával korábban volt az interjú. Megint bebizonyosodott, hogy a fotózást és az interjúkat nem tanácsos ugyanannak a személynek készítenie.


A BMW nagyon sok boxkiállás-gyakorlást végzett egész teszt alatt, mint már említettem az ő boxuk is a versenyberendezést kapta, a székekkel a szerelőknek, sisak, overál. Néhányan közülük a McLaren előtt nézelődtek, talán azt kémlelték, mitől megy ilyen rosszul az autó, mert mást nem nagyon érdemes nézegetni. A ferrarisok is minden csapat előtt megtalálhatók voltak egyszer-egyszer. A Red Bull csapatvezetője, Christian Horner is megjelent. Úgy tűnt, hogy a vezetők előszeretettel látogattak a tesztre, bár egyik-másik nem annyira mutatkozott.


A Toyota még mindig takargatta az első és a hátsó szárnyait, Trulli pedig még magát is takargatta, amikor a fotósok közelebb mentek hozzá, rögtön visszahajtotta a sisakjának a plexijét, hogy kis nyugalmat lelhessen annak álcája mögött.


Később Button és apukája sétáltak végig lehajtott fejjel és teljesen észrevétlenül a paddock-on, azt nem tudom, hogy hova mentek, de remekül álcázták magukat, mert senki nem állította meg őket. A Force India vezér Vijay Mallya is a paddock-ban sétált, amit nehezen tehetett volna észrevétlenül, köszönhetően termetének, és a rikító indiai zászló színeiben pompázó egyenruhának, nem is beszélve a sapkáról, melynek eleje arany vagy aranyozott volt, így a napra lehetett nézni, de rá nem. Meg akartam szólítani az etikett szabályai szerint, de nem tudtam volna kiejteni helyesen a nevét, így csak egyszerűen “lesorryztam”. Ő is a Renault motorhome-ba ment be aztán később délután, hát, lehet a szakácsok nagyon tudnak valamit. Remélem nem máris új motorszállító után néz, elnézve a Force India eddigi teljesítményét.

Befejeződött a keddi edzés. A leggyorsabb Kimi Raikkonen volt, Kazuki Nakajima és Rubens Barrichello előtt. A Brawn GP tehát elkezdte száguldását, a tegnapi 4. hely után most már a 3. leggyorsabb időt futotta, ám ez még csak a kezdet volt a következő kétnapi teljesítmény ismeretében. Úgy tűnt, megállíthatatlanul kúsznak felfelé a képzeletbeli dobogón, csak reméljük, hogy az autó szabályos, és ez a hihetetlennek tűnő teljesítmény a csapat már tavaly szezon elején megkezdett munkájának köszönhető. Csodálatra méltó, hogy azok után, hogy a Honda bejelentette kivonulását, a csapattagok rendületlenül dolgoztak tovább, a kilátástalannak tűnő helyzet ellenére is, és egy ilyen versenyképes autót dobtak össze.


A teszt befejezése után újabb 10 perc állt rendelkezésre a célegyenesbeli rajtgyakorlásra. Kubica éppen mögöttem állt, és egy ferrarissal beszélgetett. Sokakkal beszélget, csapattól függetlenül. Kedves és közvetlen embernek tűnik. Délután találkoztam is pár lengyel szurkolójával, akik a BMW Sauber vendégeiként jöttek a tesztre.


Sötétedés után néztem, ahogy dolgoznak, mossák a kerekeket, pakolásznak, készülődnek a csapatok. Szeretem ezt a látványt, olyan jól összehangolt és precíz munkát végeznek, bár szerintük ez csak a külső szemlélő véleménye. Fisichella megjelent a Force Indiánál, valamint Felipe Massa, aki a következő két napon ül majd a Ferrariba. Pár McLaren szerelő leszólított, hogy miért mászkálok, és miért nem bulizok valahol. Nehéz volt erre válaszolni, mert nekem ez is “buli”, míg nekik munka.

Kimi mérnökei indulásra készen várakoztak Ferrari táskával és a kabátjukra is a Ferrari logó volt ráhímezve. Még a bőröndjük is meg volt számozva, ami teljesen logikus, képzeljük csak el mekkora kavarodás lenne a reptéren, amikor a fél Ferrari csapat megérkezik ugyanazzal a géppel, és a csomagját várja. Megjelenik 50 piros ferraris bőrönd a futószalagon, aztán aki kapja marja?!.


A beszámoló hamarosan folytatódik az utolsó két napon történtek leírásával….

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!