Ezért csak 1 évvel hosszabbított a Mercedes Bottasszal - F1VILÁG.HU

Ezért csak 1 évvel hosszabbított a Mercedes Bottasszal

HIRDETÉS
Rendkívül gördülékenyen zajlott a szerződéshosszabbításról szóló megbeszélés Valtteri Bottas és a Mercedes között – Toto Wolff pedig elárulta, miért csak 1 évvel hosszabbítottak kontraktust a finnel.
2020 70th Anniversary Grand Prix, Thursday - Steve Etherington Valtteri Bottas Mercedes

A Mercedes a héten hivatalosan is bejelentette, a következő szezonban is velük tart Valtteri Bottas, így ez lesz az ötödik közös szezonjuk a Forma-1-ben. 

Wolff Silverstone-ban elmondta, semmilyen fennakadás nem volt a megbeszélések során, Bottasszal ugyanis mindig nagyon gördülékenyen mentek a szerződésről szóló tárgyalások. 

„Valtterivel ugyanaz a helyet, mint Lewisszal. Abszolút elkötelezettek vagyunk” – mondta Wolff. „Nincs egy menedzser, aki megpróbálja optimalizálni a kényes pontokat. Valtterivel mindig így volt. Egyikünk sem ilyen, hogy elmegy a végsőkig, hogy a másik fél rossz érzésekkel álljon fel az asztaltól, szóval a szerződés megújításáról szóló megbeszélés 5 percig tartott.”

Bottasszal azonban nem hosszú távú szerződést kötöttek: a konstraktus csak a következő szezonra szól. A csapatfőnök elmondta, meg akarják hagyni maguknak a lehetőséget, hogy nyitottan gondolkodjanak a versenyzőkérdésről a 2022-es szabályváltoztatások előtt. 

„2022-ben változnak a szabályok” – mondta Wolff. „Imádjuk a jelenlegi felállásunkat, mindkettejüket tiszteljük, de nyitottnak és rugalmasnak kell lennünk, meglátjuk, hogy mi fog történni. Ez nem jelenti azt, hogy ne bíznánk Valtteriben vagy Lewisban, de fontos, hogy meglegyen a lehetőségünk arra, hogy megfigyeljük a teljes versenyzői piac mozgását.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!