Ezt tanácsolja Räikkönen Bottasnak a csapatutasítás után

Fotó: Scuderia Ferrari
GP AZERBAIJAN F1/2017 © FOTO STUDIO COLOMBO PER FERRARI MEDIA (© COPYRIGHT FREE), Kimi Räikkönen, Valtteri Bottas,
Sokan kifejtették már a véleményüket a Mercedes múlt vasárnapi csapatutasításával kapcsolatban – vannak, akik szerint jól döntött a csapat, amikor arra utasította Valtteri Bottast, hogy engedje el maga mellett Lewis Hamiltont, és vannak, akik szerint semmi szükség nem volt rá.

A csapatutasításnak hála Hamilton nyert Szocsiban, ezzel pedig 50 pontosra növelte előnyét riválisával, Sebastian Vettellel szemben.

Bottas a versenyt követően szemmel láthatóan csalódott volt, a történtek után pedig Kimi Räikkönent is megkérdezték arról, mit gondol a csapattársak segítéséről.

„Nem ideális, de így megy. Sok mindent nem lehet tenni” – mondta a finn, majd amikor arról kérdezték, hogyan lehet feldolgozni mindezt, hozzátette: „Fogalmam sincs, talán néhány sörrel.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!