Ezúttal nem volt technikai gondja a Mercedesnek

2020 Styrian Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes
Fotó: Mercedes
Nem okoztak problémát az első versenyhétvégén felmerült technikai gondok a Mercedes Forma-1-es csapata számára a Stájer Nagydíjon – erősítette meg az istállót irányító Toto Wolff.

A szezon első, spielbergi futamán Lewis Hamiltont és Valtteri Bottast folyamatosan arra utasították, kerüljék a Red Bull Ring kerékvetőit, attól féltek ugyanis, végzetes váltóhibák jelentkeznek autóikban.

A Mercedes a második spielbergi versenyre természetesen igyekezett megoldani a gondokat, a csapatnak pedig ezúttal nem is volt problémájuk: Lewis Hamilton vezetésével a német istálló magabiztos kettős győzelmet aratott.

„Nem volt semmiféle aggályunk ma. Rendszeresen kérdeztem Simont [Cole], hogy a rendszereink rendben vannak-e, mert múlt hétvégén nyilván ránk ijesztettek!” – mondta a szakember.

„A váltó rendben volt, nagyon elégedett voltam azzal, amit a csapat csinált, azzal, ahogy a srácok megoldották a problémát. Ami a felfüggesztést illeti, láttuk, hogy terhelés alatt van, de nem volt túlterhelve. Szóval ez egy szolid előrelépés volt.”

A versenyen győztes Lewis Hamilton hozzátette: „Nem volt problémánk ezúttal, a srácok nagyszerű munkát végeztek a héten a problémák megértésében.”

„Semmi különösebb nem volt, de természetesen komoly következményei lehettek volna, szóval nagyszerű munkát végeztek. A hétvége kezdete óta nem is nagyon emlegették, szóval teljesen normálisan tudtunk vezetni ma.”

Bár az első versenyhétvégén tapasztalt problémák nem tértek vissza, Wolff azt mondja, soha nem lehetnek 100 százalékig biztosak a dolgukban.

„Amikor ilyen probléma merül fel, soha nem lehetsz 100 százalékig biztos abban, hogy megoldottad, hiszen nem volt 100 százalékig egyértelmű, hogy mi okozta.”

„Úgy hisszük, hogy a sárga kerékvetők is hozzájárultak, de nyilván javítanunk kell a tervezésen ezeken a területeken, mert úgy tűnik, egy kicsit sebezhetőek. Nincs kétségem, hogy felül fogunk kerekedni ezen, és nagyon hamar megértjük.”

Görgess tovább, ez is érdekelhet!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS