F1-es teszt: Vettel a leggyorsabb délelőtt

Fotó: Circuit de Barcelona-Catalunya
Sebastian Vettel, Ferrari, Barcelona, Testing Day One
Hétfőn megkezdték a tesztelést a Forma-1 csapatai Barcelonában – a Ferrari számára jól indult a nap, Kimi Räikkönen azonban az Alfa Romeóval már pár perc után a sóderágyba csúszott.

A körözés 9 órakor kezdődött meg a katalán ringen, sokan pedig rögtön pályára gurultak egy-egy installációs kör erejéig.

Így tett Kimi Räikkönen is, aki 2019-ben már nem a Ferrari, hanem az Alfa Romeo színeiben áll rajthoz az F1-ben. A finn versenyző számára döcögősen indult a nap, már pár perc után a kavicságyba csúszott autójával, az incidens miatt pedig a piros zászlókat is meg kellett lengetni.

Räikkönen aztán később vissza tudott térni a pályára, délben pedig már 23 körnél járt.

A legszorgalmasabb az első 3 órában Sebastian Vettel és a Ferrari volt. A négyszeres világbajnok 12 óráig 42 kört tett meg az SF90-es modellel, és 1 perc 18,425 másodperces idővel az élen áll, megelőzve Max Verstappent és Sergio Perezt.

A McLaren színeiben Carlos Sainz is megkezdte a munkát, ő is szorgalmas volt, eddig 34 kört tett meg a Renault-motoros autóval.

Fotó: McLaren

A világbajnoki címvédő Mercedes színeiben ma Valtteri Bottas rója a köröket, ő 30 körig jutott eddig, és a tabella 8. helyét foglalja el 4 másodperces lemaradással.

Nem Räikkönen volt az egyetlen, aki a kavicságyba csúszott: a Haas versenyzője, Romain Grosjean is meglátogatta a bukóteret.

Videó: Megkezdődött az F1-es teszt Barcelonában

A tesztnap során folyamatosan jelentkezünk majd beszámolókkal, a nap végén pedig természetesen jövünk részletes összefoglalónkkal.

A sorrend délben:

1. Vettel
2. Verstappen
3. Perez
4. Räikkönen
5. Sainz
6. Grosjean
7. Hülkenberg
8. Bottas
9. Kvyat

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!