Fejlesztésekkel készül a Brit Nagydíjra a Mercedes - F1VILÁG.HU

Fejlesztésekkel készül a Brit Nagydíjra a Mercedes

HIRDETÉS
Számos újítással készül a jövő hétvégi Brit Nagydíjra a Mercedes Forma-1-es csapata. A német istállónál abban bíznak, az újításoknak köszönhetően sikerül közelebb kerülniük a topcsapatokhoz.
2022 Canadian Grand Prix, Friday - Steve Etherington Lewis Hamilton

Az ezüstnyilak meggyőző formát mutattak a múlt hétvégi Kanadai Nagydíjon: Lewis Hamilton a 3., George Russell pedig a 4. helyen ért célba, a csapat pedig jövő héten hazai környezetben, Silverstone-ban száll harcba – reményei szerint ismét a dobogós eredményekért.

Az istálló technikai igazgatója, Mike Elliott óvatos optimizmussal várja a Brit Nagydíjat, noha a silverstone-i pálya sima aszfaltja elméletileg feküdhet a Mercedes W13-as versenyautóinak.

„Egy dologban biztosak lehetnek: olyan keményen nyomjuk majd, amennyire csak tudjuk” – fogalmazott. „Lesznek új elemeink Silverstone-ban, megpróbálunk előrébb jutni az autóval, próbálunk kihozni belőle még egy kis tempót.”

„Ugyanakkor azt gondolom, őszintének kell lennünk magunkkal szemben, jelenleg ugyanis egy kicsit le vagyunk maradva a Ferraritól és a Red Bulltól. És egy normál versenyen nehéz dolgunk lesz.”

A Mercedesnek Spanyolországban sikerült megoldani a delfinezéssel kapcsolatos problémákat, ezt követően azonban az autó túlzott pattogása okozott nehézséget, amikor a csapat lejjebb engedte azok hasmagasságát. Bár Silverstone-ban e tekintetben jobb lehet a helyzet, a Mercedesnél nincsenek jelentősen eltérő elvárások.

„Silverstone egy olyan pálya lehet, ami egy kicsit jobban fekszik nekünk – ahogy Barcelona is –, de talán egy kicsit nehéz is lesz. Bármi is történjék, olyan keményen nyomjuk, amennyire csak lehet. A versenyzőink is mindent beleadnak, mert vissza akarunk térni a győztesek közé. Nyerni akarunk a csapat, és természetesen nyerni akarunk a rajongók miatt is.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!