Fel lesz adva a lecke az F1-es versenyzőknek Szaúd-Arábiában - F1VILÁG.HU

Fel lesz adva a lecke az F1-es versenyzőknek Szaúd-Arábiában

HIRDETÉS
Rendkívül nehéz dolguk lesz a Forma-1-es versenyzőknek a hétvégi Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszínén, Dzsiddában – vélekedik Pierre Gasly.
DOHA, QATAR - NOVEMBER 19:  Pierre Gasly of Scuderia AlphaTauri and France during practice ahead of the F1 Grand Prix of Qatar at Losail International Circuit on November 19, 2021 in Doha, Qatar. (Photo by Peter Fox/Getty Images)

A száguldó cirkusz mezőnye először látogat majd el a közel-keleti országba, ahol az utolsó pillanatban készül csak el az utcai környezetben kialakításra kerülő versenypálya.

Mivel az aszfalt teljesen új lesz, a pálya vonalvezetése pedig rendkívül tempós, az AlphaTauri versenyzője szerint fel lesz adva a lecke a mezőny tagjainak.

„Az alapján, amit a szimulátorban láttam, a szaúdi pálya rendkívül gyors lesz, rengeteg nagy tempójú kanyarral, némelyikbe vakon megyünk bele” – mondta Pierre Gasly.

„Vezetési szempontból nagyon komplikált lesz, és extra kihívást jelent majd, hogy a pálya felülete teljesen új lesz. Soha nem versenyeztem rajta autók, nem lesz lefektetett gumirétek, és talán némi olaj is szivárog majd az aszfaltból, ami általában megtörténik egy új pálya esetében.”

„Szóval egy nagyon alacsony tapadású utcai pálya vár minket, ami egy új kihívás lesz, hiszen senkinek sincsenek adatai a pályáról.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!