Fel se ismerte, de dicsérte Leclercet az olasz taxisofőr

Charles Leclerc, Ferrari
Fotó: Hungaroring
Mókás történetet mesélt el egy olasz televíziós csatornának a Ferrari színeiben az elmúlt két versenyt megnyerő Charles Leclerc.

A monacói versenyző pazar teljesítmény nyújtva Belgium után a Ferrari otthonában, Monzában is nyerni tudott, a verseny után pedig taxiba ült, a sofőr azonban nem ismerte fel őt. Végül szóba elegyedtek, a beszélgetés pedig igencsak jól esett Leclerc lelkének.

„Taxival távoztam a versenypályáról. A sofőr mögé ültem, szóval nem látott engem” – mesélte a monacói versenyző a TG1 televíziós csatornának.

„Megkérdezte, hogy a versenyen voltam-e. Azt válaszoltam, hogy ’igen, nagyon jó volt’. Ő azt felelte, ’ez a fiatal srác nagyon erős’. Mondtam neki, hogy örülök, hogy ezt mondja.”

„Az út végén aztán elmondtam neki, hogy ki vagyok. Hogy én vagyok az a fiatal srác, akiről azt mondta, hogy olyan erős.”

Leclerc elárulta, a monzai győzelemmel egy újabb álom vált valóra számára, mostantól pedig a világbajnoki cím megszerzése lebeg a szeme előtt.

„Már az is egy álom volt, hogy az F1-be kerültem, mint ahogy az is, hogy a Ferrarinál versenyezhetek. És egy újabb álom beteljesülése volt a győzelem. Majd egy következő a monzai diadal. Most pedig a világbajnoki cím az, amit abszolút meg akarok szerezni!”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!