Fellebbez Massa kizárása ellen a Williams

Fellebbez a Williams csapata Felipe Massa brazíliai kizárása ellen – jelentette be az istálló.


Fellebbez a Williams csapata Felipe Massa brazíliai kizárása ellen – jelentette be az istálló.

A brazil versenyzőt azért zárták ki a vasárnapi futamot követően, mert autójának jobb hátsó abroncsát túlságosan felhevítették a versenyt megelőzően, ami ellenkezik a szabályokkal.

Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke azonban azt mondja, nem vétettek a szabályok ellen, ezért fellebbeznek a döntés ellen.

„A fellebbezést arra alapozzuk, hogy három független mérés szerint is a Pirelli által meghatározott határértéken belül voltunk” – mondta a szakember.

„Elmagyarázták nekünk, hogy az FIA mérése a referencia, az az, ami számít.”

Smedley azt mondja, az egyik mérőeszközük pontosan ugyanolyan, mint az FIA mérőeszköze, és aszerint a gumi hőmérséklete jelentősen alacsonyabb volt, mint az FIA értékei.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!