Utoljára a 2014-es szezon hozott akkora változásokat a Forma-1 szabályrendszerében, mint a 2022-es év fog. A hibrid-éra kezdete óta a Mercedes verhetetlen a mezőnyben, és minden bizonnyal az idei évben is ők lesznek majd a domináns csapat a száguldó cirkuszban.
Az idei év a Ferrari számára a 2022-es szezonra történő felkészülésről fog szólni, azonban minden csapat hasonlóan gondolkodik majd, ezért a Ferrarinak bőven lesz dolga: 2020-ban az olaszok csupán a 6. helyet tudták megszerezni a konstruktőrök között.
Hogy milyen reményekkel vágnak neki majd a 2022-ben kezdődő új érának, arról Binotto egyelőre nem beszélt, azonban abban biztos, hogy nem várható részükről akkora fordulat, mint amit a Mercedes mutatott be 2014-ben.
„Nem gondolom, hogy a két helyzetet össze lehetne hasonlítani” – nyilatkozta Binotto. „A Mercedes akkor elég okos volt ahhoz, hogy az erőforrás fejlesztésével sokkal a többiek előtt járt.”
A fejlesztések befagyasztása miatt csak január 1-től kezdhettek dolgozni a 2022-es versenygépen, ami megnehezíti a jelenlegi helyzetüket – árulta el Binotto, aki szerint ez a fő különbség a korábbi szituációhoz képest.
„Ha van közös dolog, akkor az az, hogy nagy szabályváltozások lesznek. De az időzítés teljesen más” – mondta a szakember.