Ferrari: A versenybíróknak meg kellett volna hallgatniuk Sainzot - F1VILÁG.HU

Ferrari: A versenybíróknak meg kellett volna hallgatniuk Sainzot

A Ferrari Forma-1-es csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a versenybírók igazán meghallgathatták volna Carlos Sainzot, mielőtt megbüntették a spanyolt a vasárnapi Ausztrál Nagydíj hajrájában.

Sainz a melbourne-i futam utolsó újraindításakor hibázott az 1-es kanyarban, és nekiütközött Fernando Alonso versenyautójának, aki emiatt megpördült, és rengeteg pozíciót veszített. A kétszeres világbajnoknak szerencséje volt, piros zászlóval megszakították ugyanis a futamot, a következő újraindítás sorrendjét pedig az a balesetet megelőző rajt sorrendje alapján határozták meg, így visszakerült a 3. helyre.

Carlos Sainzot viszont az ütközés miatt 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, ami miatt a 4. helyről visszacsúszott végül a 12. pozícióba, így nem tudott pontot szerezni Ausztráliában. Pedig a rutinos spanyol a piros zászlós megszakításkor hevesen érvelt a csapatrádión annak érdekében, hogy legalább hallgassák meg őt a stewardok az eset kapcsán, a verseny után pedig arról beszélt, szerinte nagyon igazságtalanul és keményen szankcionálták az esetet.

Főnöke, Fred Vasseur osztja a véleményét – szerinte meghallgathatták volna Sainzot a versenybírók.

„Carlos nagyon szépen felzárkózott a balszerencsés bokszkiállás után, amit közvetlenül a piros zászló előtt ejtett meg, és nagyon kemény büntetést kapott a végén” – mondta a szakember a Channel 4 televíziós csatornának. „Nyilván az ilyen helyzetben előtörnek az emberből az érzelmek, hiszen nem vagy messze a dobogótól, a semmiből jöttél fel a 4. helyre, miután mindenki más kapott egy ingyen kiállást. Elképesztően jó munkát végzett.”

„Szerintem órákig lehetne értekezni a szabályokról – hogy kemény-e a büntetés, vagy sem. Nyilván a pozíciódtól és a csapatodtól függően az elemzés más lesz. Szerintem viszont sajnálatos, hogy a versenybírók legalább nem hallgatták meg őket, és nem nézték meg az adatokat, figyelembe véve, hogy a dobogót nem érintette az eset. Azt gondolom, kárt ezért. Legutóbb 10 perc alatt kétszer változtattunk a szabályokon Alonso bokszkiállása kapcsán, most is megtehettük volna, de legalább megvitathattuk volna az ügyet.”

A Ferrari viszont nem fellebbezett végül a végeredmény ellen, Vasseur viszont nem érti, miért hoztak ilyen elhamarkodott döntést a versenybírók.

„Legutóbb 30 körig tartott, mire döntöttek Alonsóról, most 5 másodperc alatt intézkedtek.” 

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Ferrari: A versenybíróknak meg kellett volna hallgatniuk Sainzot
Átcsábította a McLaren a Red Bull mérnökigazgatóját
Mercedes: A Red Bull idegesebb lehet, hogy közszemlére került a padlólemezük
De Vries szerzett egy jó pontot Helmut Markónál
A Red Bullt meglepte, hogy az Aston Martin meg sem próbált harcolni velük

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!