Ferrari: Az első jelek pozitívak - F1VILÁG.HU

Ferrari: Az első jelek pozitívak

HIRDETÉS

Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint a korai jelek arra utalnak, hogy a maranellói gárda versenyképes autóval áll elő 2012-ben.


Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke szerint a korai jelek arra utalnak, hogy a maranellói gárda versenyképes autóval áll elő 2012-ben.

Az olasz istálló nagy reményekkel vágott neki a 2011-es évadnak, azonban Fernando Alonso silverstone-i győzelmén kívül nem sok oka volt az ünneplésre.

A Ferrari éppen ezért már korán nekilátott a jövő évi versenygép fejlesztésének, melytől azt várja, hogy az idény elejétől kezdve a győzelmekért harcolhat majd.

Domenicali a hétvégén egy sajtórendezvényen elárulta, habár ígéretesnek tűnik a helyzetük, nem akar semmit elkiabálni mindaddig, amíg nem látta a pályán teljesíteni az új konstrukciót.

„A tervek szerint haladunk. Dolgozunk már néhány hónapja az új projekten” – fogalmazott a szakember. „Papíron minden pozitív, de várnunk kell addig, amíg pályára nem hajtunk. Minden jel arra utal, hogy ez egy versenyképes autó lesz. De mint már mondtam: két lábbal a földön kell járnunk.”

Arra a kérdésre, hogy a fújt diffúzor betiltása, és Pat Fry technikai igazgató közbenjárása lendületet adhat-e a Ferrarinak, Domenicali így felelt: „A kipufogógázzal való leszorítóerő generálásának tiltása nagyon fontos, mert nem tudtuk, hogyan kovácsoljunk előnyt belőle, és 2011-ben nem sikerült elérnünk a megfelelő teljesítményt.”

„Fontos, hiszen az aerodinamikai fejlesztések visszatérnek egy olyan szinte, melyen már hónapok óta dolgozunk. Ami pedig Pat Fry-t illeti: nem hinném, hogy ez egy emberen múlik, a döntések olyan irányba történnek, hogy azok javítsanak a csapat teljesítményén. Mindenki rendkívül motivált és a célunk egyértelmű.”

A szakembert újságírók a Robert Kubica érkezésével kapcsolatos hírekről is kérdezték. Mint ismert, a nemzetközi sajtó szerint jó esély van arra, hogy a lengyel 2013-ban Felipe Massát váltja majd Maranellóban.

„Az ilyesmi mindig része a taktikának, ebben a játékban mindig vannak pletykák. Nagyszerű szezont várok Felipétől, arra számítok, hogy felzárkózik és ismét remek formában lesz” – fogalmazott Domenicali.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!