Ferrari: Hamilton szenvedni fog 2008-ban - F1VILÁG.HU

Ferrari: Hamilton szenvedni fog 2008-ban

HIRDETÉS

A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri szerint Lewis Hamilton felkötheti a gatyáját, ugyanis komoly nehézségeket okozhat számára a vezetést segítő elektronika hiánya.

A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri szerint Lewis Hamilton felkötheti a gatyáját, ugyanis komoly nehézségeket okozhat számára a vezetést segítő elektronika hiánya.

A Nemzetközi Automobil Szövetség az idei évtől tiltólistára tette a vezetést segítő elektronika használatát a Forma-1-ben, így a versenyzők komoly kihívás elé néznek a 2008-as bajnokságban.

Vannak olyan résztvevők a mezőnyben, akik még soha nem versenyeztek kipörgésgátló nélkül a királykategóriában. Ezen versenyzők táborába tartozik a Forma-1 legújabb sztárja, Lewis Hamilton is, aki Baldisserri szerint nehéz helyzetbe kerülhet a következő idényben, jóllehet 2006-ban kipörgésgátló nélkül nyerte meg a bajnokságot a GP2-ben.

“Úgy gondolom, hogy az új szabályok nem kedveznek Lewis Hamiltonnak” – mondta a Ferrari szakembere a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában.

“Biztos vagyok benne, hogy nem lesz olyan ütőképes, mint a tavalyi évben volt. Bár a GP2-ben kiválóan ment a kipörgésgátló nélkül, akkor más gumikat használt.”

Baldisserri továbbá azt is elmondta, hogy véleménye szerint az új szabályok bevezetésével a Forma-1 legalább tíz évet visszalépett, de mindez jót tehet a show-nak, ami az elmúlt években igencsak hiányzott a közönségnek.

“Elég csak egy pillantást vetni a kormánykerékre, és azonnal azt tapasztaljuk, hogy legalább tíz évet visszaléptünk. Azonban mindez elfogadható, ha élvezetesebbek és izgalmasabbak lesznek a versenyek, amiben mindannyian bízunk” – magyarázta a szakember.

Arra a kérdésre, hogy mi fog változni az idei évben, Baldisserri a következőket válaszolta: “Például a rajt, hiszen eddig 20%-ban a versenyzőn, 80%-ban az elektronikán múlott a dolog, most éppen a fordítottja lesz a helyzet.”

“A gumik teljesen másképp fognak kopni, nehéz lesz azokkal megfelelően bánni, így biztosan át kell gondolnunk a versenystratégiákat. A vezetést segítő elektronika hiánya miatt sokkal nehezebb lesz korrigálni a hibákat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!