Orosz Nagydíj

Ne maradj le! Ez történik az Orosz Nagydíj helyszínén, Szocsiban!

Ferrari: Massa árnyéka volt önmagának 2010-ben

Felipe Massa úgy vezetett az idei szezon bizonyos részeiben, mintha nem is ő ült volna a volán mögött, hanem a testvérét küldte volna el maga helyett a futamokra, nyilatkozta a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.


Felipe Massa úgy vezetett az idei szezon bizonyos részeiben, mintha nem is ő ült volna a volán mögött, hanem a testvérét küldte volna el maga helyett a futamokra, nyilatkozta a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo.

A brazil versenyző, aki a 2008-as bajnokságban a második helyen végzett Lewis Hamilton mögött, képtelen volt felvenni a tempót márkatársával, Fernando Alonsóval, aki több mint száz ponttal szerzett többet nála az idei szezonban.

„Az idei szezon bizonyos részeiben Felipének elege lett és a testvérét küldte el maga helyett a versenyekre” – mondta di Montezemolo a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Az olasz szakember továbbá cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint készen áll elhagyni a Ferrarit, hogy politikai karrierbe kezdjen.

„Hagyják, hogy végezzem a dolgomat” – folytatta. „Boldog vagyok, hogy rengeteg munka van itt a Ferrarinál, és még nagyon sok feladat vár rám a jövőben ezen a pályán.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

HIRDETÉS

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!

HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS