Portugál Nagydíj
Sebastian Vettel Charles Leclerc Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari

Ferrari: Melbourne-ben nem lesz első számú versenyző!

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp

Ferrari: Melbourne-ben nem lesz első számú versenyző!

A Ferrari ügyvezetője, Louis Camilleri szerint Sebastian Vettel és Charles Leclerc brazíliai ütközése egy „szükséges krízis” volt ahhoz, hogy 2020-ra megalapozzák a házon belüli szabályokat. Mattia Binotto csapatfőnök eközben arról beszélt, versenyzőik szabadon versenyezhetnek egymással jövőre.

Leclerc idén lett Vettel csapattársa a Ferrarinál, és már első évében jócskán megnehezítette a négyszeres világbajnok dolgát.

A monacói tehetség remek formája pedig házon belül is feszültségeket szült olykor, mely a két versenyző Brazil Nagydíjon történt ütközésében csúcsosodott ki. A Ferrari az Interlagosban történteket aztán házon belül tisztázta, Mattia Binotto csapatfőnök pedig úgy fogalmazott, végső soron szerencsésnek mondhatják magukat, hogy a baleset idén történt, így kezelni tudják a helyzetet 2020-ra.

A Ferrari ügyvezetője, Louis Camilleri egyetért ezzel – ezt ki is fejtette a Maranellóban megtartott karácsonyi ebéd során, ahová néhány újságírót invitáltak meg.

„Sok mindenről írtak az újságot. De azt tudniuk kell, hogy zárt ajtók mögött a versenyzők valójában nagyon jól kijönnek” – mondta Camilleri.

„Nagyon tisztelik egymást, jókat hülyülnek együtt, igazán jó a kapcsolatuk. És persze mindketten nagyon versenyképesek. Brazília pedig rémálommal ért fel.”

„Viszont mostanra már tisztáztuk a dolgokat. És azt gondolom, néha szükséges a krízis ahhoz, hogy megfelelően elhelyezzük a kapufákat. Szerintem mindketten felismerték, hogy a Ferrari szenvedte meg a legjobban kettejük ütközését, amit ők kreáltak.”

„És úgy gondolom, a folytatásban ezt Mattia jobban tudja majd kezelni, és ők is érzékenyebbek lesznek, hiszen tudják, mennyire elcseszték.”

Leclerc idén első pole-ját, első dobogóját, és első győzelmét is megszerezte a Forma-1-ben, sőt, ő szerezte a legtöbb rajtelsőséget 2019-ben, Belgium után pedig a Ferrari otthonában, Monzában is nyerni tudott.

Camilleri elismerte, a fiatal pilóta lenyűgöző formája Vettel teljesítményére is hatással volt.

„Azt gondolom, el kell ismerni, hogy olykor követtünk el hibákat, és gondok voltak az autóval. És ilyenkor egy versenyző nem érzi kényelmesen magát, és szükségtelen rizikót is bevállal. Az teljesen egyértelmű, hogy Charles teljesítményének volt hatása rá. Ez elkerülhetetlen, ha világbajnok vagy, és, jön egy fiatal srác, aki ilyen fenomenális szezont teljesít.”

Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari ügyvezetője hozzátette, Leclerc szépen összecsiszolódott a csapattal az idény során.

„Mindannyian tudjuk, hogy Charles rendkívül tehetséges. És szerintem még minket is meglepett azzal, hogy mire képes. Nemcsak versenyzőként vált erősebbé, de kulcsfontosságú része lett a csapatnak. Számunkra ez nagyon fontos. Nagyszerű a kapcsolata a csapattal, és ez egyre csak épül.”

A Ferrari az idei szezon elején leszögezte, kezdetben Vettelre támaszkodnak majd tapasztalata révén, Mattia Binotto csapatfőnök viszont most azt mondta, nem akarnak kinevezni első számú versenyzőt 2020-ra.

„Akkor ez volt a helyes döntés. De most, amikor megérkezünk Ausztráliába, szabadon versenyezhetnek, és nem lesz első számú. Ami fontos, hogy a csapat érdeke az elsődleges, és maximalizáljuk a csapat pontjait.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Ezeket is ajánljuk!