Ferrari: Nehéz dolog a csapatutasítás - F1VILÁG.HU

Ferrari: Nehéz dolog a csapatutasítás

HIRDETÉS
Mattia Binotto, a Ferrari F1-es csapatfőnöke elmagyarázta, miért döntöttek a csapatutasítás mellett a Belga Nagydíjon.
SPA-FRANCORCHAMPS, BELGIUM - AUGUST 31: Charles Leclerc, Ferrari SF90, and Sebastian Vettel, Ferrari SF90 during the Belgian GP at Spa-Francorchamps on August 31, 2019 in Spa-Francorchamps, Belgium. (Photo by Simon Galloway / LAT Images)

A spái versenyen Charles Leclerc haladt az eső, Sebastian Vettel pedig a második helyen, amikor a csapat előbb Vettelt hívta a bokszba. Ez egy korai kerékcsere volt a német számára, így a kiállásokat követően is csapattársa, Leclerc előtt maradt. 

A monacói pilótát már ekkor nyugtatta a csapat, hogy a verseny végére rendben lesznek a dolgai. Miután Leclerc felzárkózott Vettel mögé, a csapat arra kérte a németet, engedje maga elé társát – így is történt, így Leclerc újra az élre ugrott. Ugyan Vettel egy darabig tartani tudta Hamiltont, végül a stratégia nem működött megfelelően, és kétkiállásos taktikájával a 4. helyre csúszott vissza. 

Binotto elmondta, most már a versenyzők is könnyebben veszik azt, amikor csapattársukat maguk elé kell engedniük, hiszen elfogadják, hogy az istálló érdekeit kell nézni az ilyen döntések meghozatalakor. 

„A szezon elején, amikor próbálkoztunk ezzel, akkor nem nagyon fogadták el kívülről sem” – nyilatkozta. „De az év elejétől kezdve mondjuk, hogy az elsődleges prioritás a csapaté és a pontoké. Szóval versenyről versenyre megbeszéljük a pilótákkal, hogy mi lesz a szituáció, és ez is olyasvalami, amit megbeszéltünk reggel.”

 „Nem kétség, hogy néhány verseny elteltével a dolgok egyértelművé válnak. Amikor megbeszéljük a pilótákkal, egyre inkább megértik.

„Ez soha nem könnyű, azt kell mondjam” – nyilatkozta Binotto az ilyen döntések meghozatalával kapcsolatban. „Mert a versenyzők azért vannak az autóban, hogy minél gyorsabban vezessenek, és hogy a tőlük telhető lehető legtöbbet nyújtsák saját magukért is.”

Binotto hozzátette, úgy látták, hogy a csapatutasítással a lehető legkevesebbet veszítik, ha még időben beavatkoznak, és megkérik Vettelt, hogy engedje el csapattársát. 

Nem volt sok választásunk. Előrébb kellett hoznunk Seb kiállását, hogy megóvjuk attól, hogy a Mercedes és Hamilton elévágjon a kiálláskor. Másrészt azzal, hogy Charles később állt ki, jobb helyzetben volt a gumikkal.” 

„Egy ponton megelőzte volna Sebastiant, egyszerűen az eltérő stratégia miatt. Ez volt a legjobb döntés a csapatnak és Charles számára is ezen a ponton.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!