Ferrari: Nem lesz új szerződtetés mostanában - F1VILÁG.HU

Ferrari: Nem lesz új szerződtetés mostanában

HIRDETÉS

A Ferrari kijelentette, nem fognak új embereket igazolni a csapathoz a volt technikai igazgató, James Allison távozása után, hiszen jelenleg úgy érzik, hogy teljes az alakulat.


A Ferrari kijelentette, nem fognak új embereket igazolni a csapathoz a volt technikai igazgató, James Allison távozása után, hiszen jelenleg úgy érzik, hogy teljes az alakulat.

James Allison távozását követően a Ferrarinál kisebb átszervezés történt: a technikai osztályon Mattia Binotto vette át Allison szerepét, és Maurizio Arrivabene elmondta, nagyon elégedettek vele és az általa végzett munkával.

Arrivabene azt is elmondta, a pletykákkal ellentétben nem tervezik, hogy újabb „nagy név” érkezik a csapathoz.

„A csapatunk kész van, tökéletesen elégedettek vagyunk az emberekkel, akik nálunk vannak. Maranellóban nagyon jó a hangulat, a kollégáink rendben vannak Mattiával együtt” – mondta a csapatfőnök.

„Csak fenn kell tartaniuk ezt a kellemes hangulatot, a jövő évre kell koncentrálniuk, de emellett az idein is rajta kell tartaniuk a szemüket, és nyugodtan kell dolgozniuk.”

„Ez azt jelenti, hogy nyomás nélkül. Most ezt teszik, ehhez nincs mit hozzátenni” – folytatta Arrivabene. „Szóval nincs szükségünk másra. Olyan sokszor elmondtam, hogy tökéletesen rendben vagyunk. Mattia jó munkát végez, rendben vagyunk úgy, ahogy vagyunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!