Ferrari: Nem Sainz stratégiáján úszott el a bajnoki ezüst - F1VILÁG.HU

Ferrari: Nem Sainz stratégiáján úszott el a bajnoki ezüst

Nem a Carlos Sainz számára rosszul megválasztott stratégia miatt bukta el a bajnoki ezüstérmet vasárnap, Abu Dhabiban a Ferrari Forma-1-es csapat — állítja az olasz istálló csapatfőnöke, Fred Vasseur.

Miközben Charles Leclerc a vasárnapi versenyen a 2. helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban ért célba, addig csapattársa, Carlos Sainz végigszenvedte a hétvégét: a spanyol versenyző csak a 16. pozícióban zárt az időmérőn, a versenyen pedig a kemény gumikon rajtolva próbált felzárkózni. Sainz esetében a tempó is hiányzott, a Ferrari pedig a tervezettnél korábban kihívta őt a bokszba, és egy újabb garnitúra kemény keveréket szerelt fel autójára.

Mindez azt jelentette, hogy a rutinos versenyzőnek még egyszer biztosan ki kellett állnia, a Ferrari pedig az utolsó pillanatig a pályán tartotta őt, bízva abban, hogy pályára küldik a biztonsági autót. Ez azonban nem történt meg, így Sainz az utolsó előtti körben hajtott a bokszba — végül kicsúszott a pontzónából, és be sem fejezte a versenyt.

Fred Vasseur csapatfőnök azt mondja, nem a stratégia miatt volt rossz versenye Sainznak, egyszerűen a tempó hiányzott.

„Ha ki kell állnod a 20. körben, nincs más választásod, mint feltenni egy második garnitúra keményet, ha ugyanis közepeseket raksz fel, akkor a 30. körben is ki kell állnod” — magyarázta a szakember. „A terv pedig az volt — illetve, nem tudom, hogy terv volt-e, de az opció az volt, hogy kemény után keményeket kap, és aztán várunk egy biztonsági autóra, vagy piros zászlóra.”

„A probléma az, hogy ez nem stratégiai kérdés, hanem inkább a tempón múlik a dolog. És most nem volt meg a tempónk, ilyenkor pedig az összes stratégia rossz.”

A Ferrari eredeti tervével kapcsolatban Vasseur hozzátette: „A 35. körre terveztük, vagy ilyesmi, a többiekkel ellentétesen. A többiek 15-20 kört tettek meg a közepesekkel, majd 40 kört a keményekkel. A cél az volt, hogy megteszünk 40 kört a kemény gumikkal tiszta pályán, és megpróbáljuk kompenzálni a deficit egy részét.”

A Ferrari-főnök hozzátette, nem sok mindenen változtatott volna, ha a közepes keverékű gumikkal vágnak neki a versenynek.

„Mindig megpróbálhatod reprodukálni a versenyt, mondhatunk ilyeneket, de kétlem, hogy változtatott volna bármin is. Szerintem a tempó jelentette a problémát, nem pedig az, hogy keményeken vagy közepeseken voltunk. Ugyanolyan gumikkal volt a pályán, mint Charles. Problémánk volt, és meg kell értenünk ezt. Egyáltalán nem a stratégián múlt.”

Vasseur szerint az, hogy végül elbukták a bajnoki ezüstérmet a Mercedesszel szemben, nem a fináléban dőlt el.

Hirdetés

„Carlosnak nem volt meg most a tempója, ez világos, és meg kell értenünk, miért. De őszintén szólva nem arról van szó, hogy ma hiányzott valami. Ha megnézzük az idei bajnokságot, látható, hogy voltak kemény hétvégéink. Miami, Zandvoort a tempó tekintetében, és volt néhány olyan is, ahol megbízhatósági gondjaink voltak, és ezek sokkal fájdalmasabbak voltak, mint a mostani szereplés.”

„Csapatként erős tempót mutattunk, képesek voltunk a pole-ért harcolni szombaton, és majdnem a verseny egészében harcoltunk a Red Bull-lal. Nem vagyok biztos abban, hogy most hiányzott valami.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!