Friss hírek

Ferrari: Sainz és Leclerc azonos bánásmódot kapnak 2022-ben is

2022-ben is azonos feltételek mellett versenyezhet majd a Ferrari Forma-1-es csapatánál Carlos Sainz és Charles Leclerc.

Sainz idén került az olasz istállóhoz, és már első évében jobb eredményeket tudott elérni Leclerc-nél – igaz, Mattia Binotto csapatfőnök szerint a monacói pilóta önhibáján kívül legalább 40 pontot veszített.

A Ferrari célja 2022-ben az lesz, hogy visszatérjen a győztesek útjára, és újra a világbajnoki címekért harcoljon. Mattia Binotto pedig világossá tette, versenyzőik azonos bánásmódban részesülnek majd jövőre.

Hirdetés
 

„Ami a versenyzőket illeti, ahogy gyakran mondjuk, a pálya fogja majd diktálni a dolgokat. A prioritás mindig a csapat, de nem kétséges, hogy ha képesek lesznek majd fontos pozícióért harcolni a bajnokság során, akkor a pálya dönti majd el, hogy ki lesz elöl” – mondta a szakember.

„Azt gondolom, néha nem a versenyzői tehetségen, vagy a képességeken múlik. Egy versenyző nagyon balszerencsés is tud lenni, lehetnek autótörései, műszaki problémái, vagy balesetei.”

„Szóval nem gondolom azt, hogy ezen a ponton el kell döntenünk, hogy lesz-e első vagy második számú versenyzőnk, és nem is ez lesz a hozzáállás. Egész egyszerűen a pályán elfoglalt pozíciók alapján vitatjuk majd meg, ha eljön az ideje.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!