Ferrari: Vettel és Leclerc rivalizálása előny számunkra - F1VILÁG.HU

Ferrari: Vettel és Leclerc rivalizálása előny számunkra

HIRDETÉS
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto szerint „előny” számukra az, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc között komoly rivalizálás bontakozott ki tavaly, még ha voltak is ellentmondásos pillanataik a versenypályán.
Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Ferrari

Leclerc tavaly első szezonját töltötte a Ferrarinál, ám nem állt be négyszeres világbajnok csapattársa, Sebastian Vettel mögé. A monacói két futamgyőzelmet is szerzett, és a szezon végén a német előtt zárt a pontversenyben.

A két pilóta között viszont olykor feszült pillanatok bontakoztak ki, ez a Brazil Nagydíjon csúcsosodott ki, amikor Leclerc és Vettel összeütköztek egymással a verseny hevében.

A Motorsport.com című lapnak adott interjúban Binotto arról beszélt, nagyon helyes, hogy a két pilóta igyekezett legyőzni a másikat.

„Ha megnézem most a két versenyzőnket, és azt, hogy miképp viselkednek egymással, az a helyzet, hogy jól működik a dolog” – mondta a szakember.

„Jó a csapatszellem, jó mércét jelentenek egymásnak, és ha Charles az időmérőn csalódott, hogy Seb mögött van, az jó és pozitív. De a lényeg az – még ha annyi polémiát lehetett is olvasni az újságokban a rádióbeszélgetésekről – hogy kettejük között semmiféle aggály nincs. Valójában épp ellenkezőleg.”

„Remek párost alkotnak, tapasztalat és a vezetést tekintve pedig vannak eltérések köztük. Számunkra ez előny.”

Binotto azt mondja, bár voltak vitás esetek versenyzőik közt tavaly, véleménye szerint soha nem fajult el annyira a helyzet, hogy aggódniuk kelljen.

Arra a kérdésre, hogy az efféle küzdelmek elkerülhetetlenek-e, ha egy csapatnak két toppilótája van, Binotto így felelt: „El kell fogadnunk ezeket, mert hogy toppilóták, az teljesen nyilvánvaló. Topversenyzők, a legjobbat akarják, és győzni akarnak.”

„Ami számomra fontos, hogy érték, mi az általános cél, és a versenyeken még jobban értsék a szituációt. A rádión keresztül érvelni soha nem a legjobb, hiszen az autóban ülve nem látják a teljes képet, és ilyenkor bizalom kérdése a dolog. Bízni kell a csapatban, még ha olykor hibázunk is, akárcsak a versenyzők.”

Hirdetés

„Azt gondolom, hogy ami fontos, az a nyíltság és az egyértelműség a versenyek előtt, az idény közben. És aztán bármivel is kell szembenéznünk a versenyen, meg tudjuk vitatni előtte.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!