FIA: Tudjuk majd ellenőrizni a motormódok használatát - F1VILÁG.HU

FIA: Tudjuk majd ellenőrizni a motormódok használatát

HIRDETÉS
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es versenyigazgatója, Michael Masi biztos benne, a sportot irányító testület sikeresen ellenőrizni tudja majd, hogy a csapatok betartják-e a motormódokra vonatkozó szigorításokat.
2020 Spanish Grand Prix, Sunday - LAT Images Lewis Hamilton Mercedes

Ahogyan arról az F1Világ.hu is beszámolt, az FIA a Belga Nagydíjtól kezdve betiltja az időmérős motormódok használatát – mindez azt jelenti, hogy a csapatok a kvalifikáción és a versenyen is ugyanazt a motormódot lesznek kénytelenek használni.

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi azt mondja, szerinte hatékonyan ellenőrizni tudják majd a csapatokat és a motorgyártókat.

„Azt hiszem, nagyon magabiztosak vagyunk ezzel kapcsolatba, máskülönben nem választottuk volna ezt az utat” – mondta a szakember.

„Tudom, hogy a technikai csapat különösen sok munkát fektetett ebbe, és konzultált is a négy motorgyártóval, hogy azok elmondják véleményüket.”

„Azt gondolom, hogy ahogy a néha Charlie Whiting szokta mondani, nekünk van egy 10 fős technikai csapatunk, az egyes motorgyártók pedig ezer emberrel dolgoznak, szóval… De nem, magabiztosak vagyunk, máskülönben nem választottuk volna ezt az utat.”

Az új technikai direktívával kapcsolatban hozzátette: „Az a szándékunk, hogy a motormódokkal kapcsolatos technikai direktívát a spái hétvége előtt adjuk ki.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!