Fisichella nem foglalkozik a ferraris pletykákkal - F1VILÁG.HU

Fisichella nem foglalkozik a ferraris pletykákkal

HIRDETÉS

Giancarlo Fisichella elmondta, hogy egyelőre nem foglalkozik azokkal a híresztelésekkel, melyek szerint a szeptemberi Olasz Nagydíjat már a Ferrari színeiben kezdheti meg. A Force India pilótája csakis a munkájára koncentrál.

Giancarlo Fisichella elmondta, hogy egyelőre nem foglalkozik azokkal a híresztelésekkel, melyek szerint a szeptemberi Olasz Nagydíjat már a Ferrari színeiben kezdheti meg. A Force India pilótája csakis a munkájára koncentrál.

Érthető is, hiszen az élről vághat neki a vasárnapi Belga Nagydíjnak, miután kiváló vezetést bemutatva, az élre repítette autóját a mai időmérőn Spa-Francorchamps-ban.

“Addig, amíg a Ferrari nem lép kapcsolatba velem, nem gondolok erre. Csakis a Force Indiára koncentrálok jelen pillanatban” – mondta Fisichella a BBC-nek még az időmérő előtt.

“Ha esetleg mégis felvennék velem a kapcsolatot, akkor bármi megtörténhet, de ahogy azt már mondtam, még senki nem hívott fel, így a saját munkámra koncentrálok, és nem hagyom, hogy a híresztelések kizökkentsenek a ritmusomból.”

A Ferrari egyre valószínűbb, hogy lecseréli Luca Badoert hazai versenyére, hiszen az olasz továbbra sem teljesít jól, sőt az időmérőn még össze is törte autóját, így ismét az utolsó pozícióból rajtolhat.

Fisichella viszont a mezőny másik végéről, azaz a legelejéről várhatja a holnapi futam rajtját, amit még fel sem tud fogni.

“Hihetetlen, nem számítottam arra, hogy a pole pozícióban leszek, különösen a tegnapi nap után” – mondta a 36 éves versenyző, aki legutóbb 2006-ban, a Maláj Nagydíjon indulhatott az élről, még a Renault színeiben.

“Nagyon meglepődtem, mert kissé alulkormányozott volt az autó, és a leszorító erőnk sem volt az igazi. Azonban a ma reggeli edzésen sikerült orvosolnunk a problémákat, és az autó sokkal jobb lett, az időmérőn pedig még jobban muzsikált, mint arra számítottunk.”

“Én voltam a leggyorsabb az első etapban, aztán a negyedik lettem a másodikban, majd az élen végeztem az utolsóban. Ez fantasztikus. Nagyon boldog vagyok. Nem számítottam erre az eredményre, így nagyon örülök, és már alig várom a holnapi versenyt.”

“Ez az egyik kedvenc pályám, a múltban jól teljesítettem ezen a ringen, és biztos voltam abban, hogy idén is versenyképes leszek, de nem számítottam a pole-ra.”

Hirdetés

Fisichella azt is elhintette, hogy agresszív stratégiával indultak neki az utolsó etapban, tehát vélhetően kevés üzemanyag van az autójában, ám figyelmeztetett, hogy a második etapban látottak alapján mindenki számára egyértelmű lehet, hogy erősek lesznek a versenyen.

“Úgy gondolom, hogy egy agresszív stratégiát választottunk. Tudtuk, hogy ez kell ahhoz, hogy az első háromban végezzünk, de nem szabad elfelejteni, hogy a negyedik helyen voltam a második etapban, szóval nem vagyunk lassúak” – mondta.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!