Friss hírek

Fókuszban a Belga Nagydíj

Bár a világ szeme most Párizson van, a Forma-1 száguldó cirkusza a FIA Motorsport Világtanács csütörtöki meghallgatása után Belgiumba veszi az útját, ahol egy év kihagyás után ismét felbőgnek majd a motorok, és kezdetét veszi a száguldás…

Bár a világ szeme most Párizson van, a Forma-1 száguldó cirkusza a FIA Motorsport Világtanács csütörtöki meghallgatása után Belgiumba veszi az útját, ahol egy év kihagyás után ismét felbőgnek majd a motorok, és kezdetét veszi a száguldás…

Azt követően, hogy a McLaren kettős győzelmet aratott a múlt héten Monzában, a wokingi alakulatnak először Párizsban van jelenése a FIA főhadiszállásán, ahol a vezetőségnek választ kell adnia az új bizonyítékok felbukkanását követően megfogalmazódott újabb kérdésekre a kémügyben. Ezt követően utazhat csak el a brit gárda krémje Belgiumba, ahol tovább folytatódhat a csata az idei bajnoki címért, utoljára Európában.

Annak ellenére, hogy Spa-Francorchams komoly feladat elé állítja a versenyzőket, az erőforrások is hatalmas terhelést kapnak, és nem a hosszú egyenesek, sokkal inkább az Eau Rouge horrorkanyar miatt, ahol a legnagyobb oldalirányú erőhatás éri az olajrendszert az idei évben.

A hosszú egyenesek ellenére, a gyors kanyarok nagyobb leszorító erőt generáló beállításokat követelnek meg a csapatok részéről, hogy minimalizálni tudják a köridőket. Azonban a nagy légellenállás kihatással lehet az autók végsebességére, és megakadályozhatja a versenyzőket abban, hogy előzési pozícióba kerüljenek az egyenesekben. Ha száraz lesz a verseny, kisebb leszorító erő is elegendő, azonban abban az esetben, ha esni fog, nagyobb leszorító erővel kell dolgozni, hogy meglegyen az autók megfelelő tapadása.

Mivel a csapatok csak egyetlen tesztprogramot teljesítettek az idei évben Spában, és az is már hónapokkal ezelőtt volt változó időjárási körülmények között, a szerelőknek nem lesz egyszerű dolguk megfelelően beállítani az autókat. Ám mivel a szokásosnál nagyobb szerepet kapnak Belgiumban a versenyzők, a rajtrács némiképp változhat. Több hely is kínálkozik az előzésre, így a box helyett a pályán is eldőlhetnek fontos helyezések.

Időjárás

Mint általában, most sem lehet megmondani pontosan, milyen időjárás várható a hétvégére Spában. A saját mikroklímával rendelkező versenypálya a hegyekben fekszik, így soha nem lehet tudni, mikor kezd rá az eső. Mivel a pálya hosszú, az sem szokatlan, hogy míg az egyik felén süt a nap, a másik felén pedig szakad az eső, ami igencsak megnehezíti a versenyzők életét. Továbbá, ha egyszer vizes lesz az aszfalt, a szokásosnál jóval hosszabb ideig tart, míg az felszárad.

Stratégia

Egy tipikusan két kiállással teljesíthető verseny. A mezőny második fele akár az egy kiállást is megkockáztathatja, és attól függően változtathat azon, hogy rázendít-e az eső. Ha nem kezd el esni, akkor az egy kiállás is jó taktika lehet, de mivel több pont is kínálkozik az előzésre, a két kiállás lehet a legeredményesebb.

Következtetés

Spa karakterisztikája kihozhatja az F2007-es versenygép erősségeit, így a Ferrari nagy esélyesként érkezhet meg Belgiumba. Igen ám, de a rivális McLaren az idei évben szinte minden típusú pályán versenyképes volt, attól függetlenül, hogy esett-e az eső az adott versenyen. A két élcsapat mögött nagy valószínűséggel ismét a BMW Sauber sorakozhat majd fel, míg a Renault és a Williams versenyzői szállhatnak majd harcba a maradék pontszerző helyekért, ám ha esni fog, a Hondának, illetve a Toyotának is lesz esélye a pontszerzésre. Viszont, ha felhőszakadás lesz, akár még a kisebb csapatok is bekerülhetnek az első nyolcba a versenyen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

További cikkek

Ajánlott híreink
Fókuszban a Belga Nagydíj
Verstappen: Egy Mercedesszel is 2 tizeddel gyorsabb lennék Hamiltonnál
Marko: Gasly nem megy az Alpine-hoz, de a Red Bullhoz se
Rosberg nem akar F1-es csapatfőnök lenni
Ajánlott híreink

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!