Franciaország készen áll a versenyrendezésre - F1VILÁG.HU

Franciaország készen áll a versenyrendezésre

HIRDETÉS

David Douillet francia sportminiszter állítja, készen állnak arra, hogy 2013-ban újra vendégül lássák a királykategória mezőnyét, és már csak belga partnereik válaszára várnak.


David Douillet francia sportminiszter állítja, készen állnak arra, hogy 2013-ban újra vendégül lássák a királykategória mezőnyét, és már csak belga partnereik válaszára várnak.

A francia kormány még az áprilisi elnökválasztás előtt szeretné tisztázni a Forma-1-es Francia Nagydíj sorsát, mely a tervek szerint 2013-ban, a Belga Nagydíjjal évenként váltakozva kerülne vissza a versenynaptárba.

David Douillet elárulta, a megfelelő anyagi tőke rendelkezésükre áll ahhoz, hogy megrendezzék a versenyt a Paul Ricard versenypályán, ám Belgiumnak még rendeznie kell szerződését a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal.

„Mondtam Bernie-nek, hogy készen állunk. Átbeszéltük a pénzügyi helyzetet, és mindennel egyetértett” – mondta a francia sportminiszter a helyi médiának.

„Most belga barátaink helyzetére várunk, hiszen a projekt célja, hogy Castellet és Spa egymást váltva rendezzen Forma-1-es versenyt.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!