Gasly: A monzai verseny„minden egyes másodpercére” emlékszem! - F1VILÁG.HU

Gasly: A monzai verseny„minden egyes másodpercére” emlékszem!

HIRDETÉS
A múlt évi Olasz Nagydíj „minden egyes másodpercére” jól emlékszik az AlphaTauri Forma-1-es csapatának ifjú versenyzője, Pierre Gasly, aki a monzai versenyen pályafutása első F1-es diadalát aratta.
MONZA, ITALY - SEPTEMBER 06: Pierre Gasly of Scuderia AlphaTauri and France  during the F1 Grand Prix of Italy at Autodromo di Monza on September 06, 2020 in Monza, Italy. (Photo by Peter Fox/Getty Images)

Gasly tavaly szeptemberben meglepetésszerű győzelmet aratott Olaszországban, ám egész évben nagyszerű teljesítményt nyújtott, és végül az összetett pontverseny 11. helyén zárt 71 ponttal.

A monzai győzelem mindössze a második diadala volt a faenzai kiscsapatnak – az elsőt még 2008-ban Sebastian Vettel révén szerezték – ugyanazon a helyszínen. Kimi Räikkönen 2013-as sikere óta Gasly volt az első versenyző, aki úgy nyert futamot, hogy nem a három topcsapat, a Mercedes, a Ferrari, vagy a Red Bull csapatát erősítette.

„A verseny és az ünneplés minden egyes másodpercére emlékszem!” – idézte fel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét a francia tehetség a Motorsport.com című lapnak adott interjújában. „Olyasvalami ez, ami ott van a fejemben, és soha nem is tűnik el.”

„Az elmúlt év annyira összetett és intenzív volt, hogy valójában nagyon nehéz volt kikapcsolni, pihenni és kiélvezni – mint amennyire megtettem volna egy sokkal szokványosabb forgatókönyv szerint, koronavírus-járvány nélkül.”

„Amikor volt egy kis szünetünk két verseny között, haza tudtam menni, és akkor tudtam felfogni, hogy ’oké, ez az, amit elértünk’. Ekkor tudtam igazán végiggondolni és felidézni mindent, amit átéltem.”

„Elég hihetetlen eredmény ez. Az elmúlt idényben a Mercedes jóformán az összes futamot megnyerte, kivéve Max [Verstappen], Checo [Perez], illetve a mi győzelmünket. Szóval tényleg hihetetlen volt.”

Gasly azt mondja, otthonában tartja a győzelmi trófeát egyfajta motivációként, és véleménye szerint az elmúlt év sikerei a teljes AlphaTaurinak nagy lökést adhatnak.

„A monzai hétvége során olaszországi otthonomban voltam, ez volt az első alkalom, hogy otthon aludtam egy versenyhétvége alatt. Ugyanott ülök, ugyanott reggelizem, ahol a győzelmem előtt – most viszont már látom a trófeát is, és ez egészen különleges érzés.”

„Óriási motivációt jelent. Minden reggel úgy iszom a kávém, hogy ott van előttem a trófea, és arra gondolom, hogy ’igen, megcsináltuk!’. Nem lehetetlen, még úgy sem, hogy középcsapatnak számítunk.”

Hirdetés

„És ez a csapat minden tagja számára motivációt jelenthet, hogy amennyire lehet, megismételjük ezt a sikert, és erős teljesítményt nyújtsunk – mint amilyet Sao Paulóban, vagy Monzában nyújtottunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!