Gasly elmondta, miért lát rengeteg potenciált az Alpine F1-es csapatában - F1VILÁG.HU

Gasly elmondta, miért lát rengeteg potenciált az Alpine F1-es csapatában

HIRDETÉS
Óriási potenciált lát az Alpine Forma-1-es csapatában Pierre Gasly – a francia pilóta nagyon örül annak, hogy náluk folytathatja pályafutását 2023-ban, elmondása szerint ideje, hogy megtegye a következő lépést pályafutásában.

Gasly 2017-ben a Toro Rosso színeiben, szezon közben mutatkozott be a Forma-1-ben, pályafutása nagy részét pedig a faenzai kiscsapatnál töltötte. 2020-ban a már AlphaTauri néven szereplő istállóval megszerezte első F1-es győzelmét is, és sokáig úgy tűnt, a következő szezont is az olasz gárdánál tölti majd.

Sebastian Vettel visszavonulásának nyári bejelentése azonban dominóeffektust indított el a királykategóriában: az Aston Martin a négyszeres világbajnok helyére leszerződtette Fernando Alonsót, míg a spanyol helyére szánt Oscar Piastri nemet mondott a francia csapat ajánlatára, és aláírt a McLarennel. Ez nyitotta meg az ajtót Gasly számára ahhoz, hogy 2023-ra csapatot váltson, és csatlakozzon az Alpine-hoz.

„Szerződésem volt [a Red Bull-lal] 2023-ra. Szóval korlátozottnak tűntek a lehetőségeim arra, hogy elkerüljek onnan, de az ember persze tárgyalhat, és kiderítheti, mi elérhető” – mondta a francia pilóta az Auto Motor und Sport című német lapnak. „Amikor Helmut [Marko] nyitott volt a beszélgetésekre, észrevettem, hogy a helyzet változik.”

„Számomra ez egy fontos változás a pályafutásomban. Az, hogy csatlakozok az Alpine-hoz, egy természetes lépésnek tűnik. Itt akarok lenni, itt akarok versenyezni a jövőben. Versenyzőként ez a megfelelő időpont számomra. Az elmúlt 5 év tapasztalatával eljött az ideje a következő lépésnek. Ez egy hihetetlen történet, amit együtt írhatunk.”

Gasly azt mondja, úgy érzi, ez a megfelelő pillanat a csapatváltáshoz, szerinte ugyanis rengeteg a potenciál az Alpine-nál.

„Ha megnézzük a lehetőségeket, nem volt több vonzó ülés 2023-ra” – magyarázta a fiatal versenyző. „Amikor Alonso úgy döntött, távozik az Alpine-tól, Piastri pedig a McLarenhez akart menni, az Alpine-é volt a legvonzóbb ülés a paddockban. Ha megnézzük, milyen fejlődést ért el a csapat az elmúlt néhány évben, akkor lenyűgöző látni, mennyit javultak. Fernando Kanadában az első rajtsorban volt. A középmezőny legelején harcoltak, és következetesen két autóval. A csapat nagyon jól fejleszti az autót. Valahányszor új elemeket visznek pályára, előre tudnak lépni. Nagyon jó a korreláció a gyár és a pálya között. Óriási potenciált látok a csapatban.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!