Friss hírek

Gasly: Győzelemmel ért fel a mexikói eredmény

Egy győzelemmel ért fel Pierre Gasly és az AlphaTauri csapata számára a vasárnapi Mexikói Nagydíjon megszerzett 4. hely – ezt nyilatkozta a francia versenyző, aki ismét rengeteg ponttal gazdagította az istállót.

Gasly a szombati időmérő edzésen is remek formát nyújtott, hiszen az 5. legjobb időt autózta, a versenyen pedig Max Verstappen, Lewis Hamilton és Sergio Perez mögött, a 4. pozícióban ért célba.

A remek eredménynek köszönhetően az AlphaTauri a pontok tekintetében beérte az Alpine csapatát a konstruktőri versenyben, és jó esélye van az 5. hely megszerzésére.

Hirdetés
 

„Tökéletes hétvége volt. Egyértelműen jó munkát végeztünk az időmérőn, a Red Bull és Lewis mögött megszerzett 4. hely pedig egy kisebbfajta győzelem számunkra. Nagyon örülök, sok pontot gyűjtöttünk a bajnokságban” – nyilatkozta Gasly.

„Azt gondolom, a tempónk az első körtől a futam végéig jó volt. Mindent kontroll alatt tartottam, a Ferrarik egyszer sem tudtak támadni. Nagyon élvezetes verseny volt, még ha kicsit magányos is voltam.”

Az egyetlen meredek pillanatot a rajtnál kellett túlélnie Gaslynak, amikor el kellett kerülnie Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas ütközését.

„Láttam, hogy Ricciardo nagyon jó rajtot vett, remek szélárnyékot fogott. Én egy kicsit beragadtam Max és Lewis mögött, és nem igazán tudom, mi történt Dannyvel, de amikor hozzáért Valtterihez, lényegében el kellett kerülnünk az ütközést Sergióval, és le kellett vágnunk a kanyart. Utána viszont minden rendben ment, tökéletes versenyzünk volt.”

Gasly idén már másodszor végzett a 4. helyen, Azerbajdzsánban pedig 3. lett az AlphaTaurival. A francia versenyző a 9. helyet foglalja el az egyéni pontversenyben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!