Friss hírek

Gasly: Győzelmekért akarok harcolni, mint Leclerc, Verstappen, Russell és Norris!

Kortársaihoz hasonlóan a győzelmekért és a világbajnoki címekért szeretne harcolni Pierre Gasly, az AlphaTauri ifjú pilótája pedig pontosan tudja, el fog jönni az ideje annak, amikor neki és a Red Bullnak döntést kell hozniuk jövőjét illetően.

A most 26 esztendős francia pilóta 2017-ben, a Toro Rosso színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, a Red Bull pedig 2019-ben már nagycsapatánál szerepeltette őt. A szezon első fele ugyanakkor rendkívül nehezen alakult számára, nemigen tudta tartani a lépést az energiaital-gyárosok sztárpilótájával, az azóta világbajnokká avanzsált Max Verstappennel, így visszaküldték őt kiscsapatukhoz.

Gasly azóta nagy utat járt be: a csapattal megszerezte első Forma-1-es győzelmét is a 2020-as Olasz Nagydíjon, és úgy érzi, sokkal jobb versenyzővé vált. A francia tehetség célja pedig természetesen az, hogy győzelmekért és világbajnoki címekért harcoljon – akárcsak kortársai, Charles Leclerc, Max Verstappen, George Russell, vagy Lando Norris.

Hirdetés
 

„Ez az ötödik évem a Forma-1-ben. Az egészet azért csinálom, mert az élen akarok harcolni. Ezért kelek fel minden reggel, ezért edzem minden áldott nap. Ezért figyelek oda a táplálkozásomra, az alvásomra, a felépülésemre. Minden apró dolog azért van, mert a legjobb versenyzőkkel akarok harcolni az élen” – mondta a fiatal pilóta a RaceFans című lapnak adott interjújában.

„Látom Charles-t a Ferrariban, Maxot a Red Bullban, George-ot a Mercedesben, Landót a McLarenben. Egész pályafutásom során ezekkel a srácokkal harcoltam. Tudom, hová tartozom, és szeretnék esélyt kapni arra, hogy én is ebben a helyzetben legyek.”

Gasly elárulta, a 2019-es szezon nemcsak a Red Bull Racingtől való menesztése miatt volt nehéz számára, hanem jó barátja, Anthoine Hubert elvesztése miatt is.

„Olyasvalaki vagyok, aki nagyon őszinte. Nincs mit rejtegetnem. Szerintem helyénvaló, ha a dolgokat olykor kimondja az ember. Van olyan, aminek bizalmasnak kell maradnia, profiként én sem adok ki bizalmas információkat. Amikor elveszítettük Anthoine-t, azon nagyon nehéz volt keresztülmenni. És ugyanakkor történt a csapatváltásom is. Sok mindent mondtak, amik nem voltak igazak, vagy nem megfelelőek voltak az információk.”

„Én viszont csak úgy éreztem, ’oké, ez is én vagyok. Ez Pierre Gasly, ilyen vagyok, így érzek’. Mindannyian emberek vagyunk. Ránk sportolóként tekintenek, de végsősoron minden versenyző mögött ott van az ember. Van fájdalom. Érzelmek. Mentalitás. És egyszerűen fontos volt számomra, hogy túllendüljön azon a negatív spirálon, amibe belekerültem abban az első hat hónapban. És kétségkívül messze ez az időszak jelentette a legtöbb kihívást számomra versenyzőként.”

„Gyerekként is mindig a kemény munkában, az elvekben hittem – abban, hogy amíg jól csinálod a dolgokat, meglesz a megfelelő végkifejlet. Ezt a mentalitást képviseltem az évek során. Pályafutásom ezen szakaszában megvannak a kártyák a kezemben. Hogy hogyan játszom ki a legjobban ezeket? Az, hogy a legjobb lapok vannak-e nálam, vagy sem, az nem számít. Ez az én játékom, és ezekkel a kártyákkal kell játszanom.”

„És végsősoron a munka nem hazudik. Itt mindannyian tehetségesek vagyunk. A paddockban mindenki különleges. Az összes briliáns versenyző. Néhányan egy kicsit kivételesebbek, mint a többiek, de alapvetően mindannyian nagyon tehetségesek vagyunk. És ahhoz, hogy kitűnj, az apró részleteken kell dolgozni, hogy kihozd magadból azt a bizonyos X-faktort a többiekhez képest.”

Gasly pályafutása hamarosan döntő pillanatához érkezik, a Red Bull-lal kötött szerződése ugyanis 2023 végéig szól. Nemrég Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt mondta, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a francia pilóta újra az osztrák vállalat nagycsapatánál versenyezzen, ha viszont erre mégsem kerül sor, Gaslynak nehéz döntést kell meghoznia.

„Úgy érzem, készen állok. Úgy érzem, megmutattam a bennem rejlő potenciált. Hogy képes vagyok teljesíteni, ha megkapom a szükséges eszközöket. Ugyanakkor meg is értem őket. Az ő döntésük – számomra ez teljesen rendben van. Ami szerintem fontos, hogy amikor dolgozol egy csapattal, akkor fontos, hogy legyen közös akarat és vágy. Bármibe is kerül. Közösen kell akarnunk a dolgokat, ugyanazoknak kell lenniük a céloknak.”

„Ma már sokkal jobb versenyző vagyok, mint voltam egy év után. Ha akkor azt gondolták olyan rövid idő után, hogy én vagyok a megfelelő ember a csapat számára, akkor most még több okuk lenne azt gondolni, hogy készen állok az ülésre.”

Fotó: Scuderia AlphaTauri

„Ahogy mindig mondtam, jelenleg a prioritás, hogy a Red Bull-lal vitassam meg ezt, mindig ők élveznek prioritást. Mert nagyon hálás vagyok mindenért, amit értem tettek pályafutásom során, és tisztában vagyok azzal, hogy Helmut és a Red Bull támogatása nélkül nem lennék itt. Legutóbb mondtam is Helmutnak, ez a leghosszabb kapcsolat egész életeben – 9 év a Red Bull-lal! Nyolc és fél évnyi siker, a legjobb helyekért harcolva, nagyon-nagyon sikeresek voltunk közösen. Volt 6 hónap, ami az ismert okok miatt nem működött.”

„Az a beszélgetés, amit meg kell majd ejtenünk, még nem történt meg. Momentán szerintem még túl korán van ezzel, hiszen 2022 van, és a lehető legjobb szezont kell összehoznunk az AlphaTaurival. De biztos vagyok benne, hogy lesznek beszélgetések. Tudom, hogy elégedettek azzal, ahogy mennek most a dolgaik, illetve az én dolgom. Checo remekül szerepel ott, szóval van értelme. De nekem végsősoron a saját pályafutásomat is néznem kell, azt is, hogy mi a jó nekem, és mi adja meg a legtöbb esélyt a személyes céljaim eléréséhez, ami az, hogy a következő néhány évben világbajnok legyek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!