Gasly nagyon elégedett F1-es debütálásával

Igazán kivételesnek titulálta Forma-1-es debütálását Pierre Gasly, aki kedden, Barcelonában a Toro Rosso autójával tesztelhetett.


Igazán kivételesnek titulálta Forma-1-es debütálását Pierre Gasly, aki kedden, Barcelonában a Toro Rosso autójával tesztelhetett.

A Red Bull felfedezettje tavaly másodikként zárt a Renault Világsorozat (WSR) 3,5 literes géposztályában, majd a GP2-ben a Caterham Racing színeiben állt rajthoz néhány futamot. Az ifjú versenyző idén már állandó résztvevője a szériának a DAMS csapatának jóvoltából.

Gasly tegnap a Forma-1-ben is bemutatkozott: az első évközi teszt nyitónapján a Toro Rosso autójával dolgozhatott, és összesen 131 kört tett meg – nála szorgalmasabb csak a Mercedes bajnokaspiránsa, Nico Rosberg volt a maga 146 körével.

A 19 éves tehetség ma már a Red Bull autójával dolgozhat.

„Igazán különleges élmény egy versenyző számára, amikor először ülhet egy F1-es autóba” – értékelte a tegnapi tesztnapot Gasly.

„Fiatal korom óta erről álmodtam. Kezdetben szerettem volna annyi tapasztalatot gyűjteni, amennyit csak tudok, és szerintem ez sikerült is.”

„131 kört tettem meg, szóval rengeteg tapasztalatot szereztem. Nagyon hasznos volt számomra a teszt, és élvezni is tudtam az F1-es autó vezetését. Még ha a GP2-höz képest nem is olyan nagy a különbség, minden sokkal jobbnak tűnt.”

„Fantasztikus, kivételes élmény volt, és örülök, hogy mindezt a Toro Rossóval élhettem át.”

Amikor arról kérdezték Gasly-t, pontosan mi is a különbség egy 3,5 literes WSR-es versenygép, egy GP2-es modell, illetve egy F1-es autó között, így felelt: „A GP2-es egy kicsit talán közelebb áll az F1-eshez, hiszen a GP2-ben hasonló gumikat használunk, szóval a vezetése többé-kevésbé ugyanolyan.”

„Gyorsan lehet alkalmazkodni, mint ahogy tette azt Kevin Magnussen is, aki élete első versenyén tavaly második lett. Szóval abszolút lehetséges jó eredményt elérni a WSR-ből vagy a GP2-ből érkezvén.”

„Féktávokon a G-erők nagyobbak. De számomra a nagy különbséget a szervokormány jelentette. Sokkal jobbnak érződik vele az autó. Könnyű úgy irányítani az autót, ahogy akarod. Nagyszerű versenygép.”

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzájárulok, hogy az F1VILAG.HU hírlevel(ek)et küldjön számomra, és közvetlen üzletszerzési céllal megkeressen az általam megadott elérhetőségeimen saját vagy üzleti partnerei ajánlatával:*
Hozzájárulok (Az adatkezelés részletei »)

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Exkluzív F1-es videók!

Imádod a Forma-1-et? Megnézel mindent, ami kedvenc sportágadról szól? Akkor ne maradj le YouTube-csatornánk újdonságairól sem!