Gasly: Okunk van az optimizmusra a szezonnyitó előtt - F1VILÁG.HU

Gasly: Okunk van az optimizmusra a szezonnyitó előtt

Pierre Gasly szerint az AlphaTauri Forma-1-es csapata igazán optimistán várhatja a világbajnoki sorozat hétvégi, bahreini szezonnyitóját, az előszezoni tesztek ugyanis igazán pozitívan alakultak számukra.

Az Alfa Romeo mellett az AlphaTauri tette meg a legtöbb kört a háromnapos tesztelés során, autója pedig nemcsak megbízhatónak, hanem meglehetősen gyorsnak is mutatkozott.

A csapat francia pilótája, Pierre Gasly azt mondja, bár korai még pontos jóslatokba bocsátkozni, úgy érzi, minden adott ahhoz, hogy erős teljesítményt nyújtsanak 2021-ben – kezdve a hétvégi Bahreini Nagydíjjal.

 

„Jó csomagunk van. Próbálunk dolgozni azokon a területeken, amelyeken dolgoznunk kell még. Hiszen hiába tűnik elég jónak az autó, vannak még területek, melyeken fejlődnünk kell” – mondta a fiatal francia pilóta.

„Viszont azt gondolom, jó okunk van arra, hogy izgatottan várjuk az új szezont, és remélem, hogy már a szezon elején képesek leszünk erős teljesítményt nyújtani, ez ugyanis fontos lesz.”

„Nagyon izgatott vagyok. Sikerült elvégeznünk a teszten minden tervezett programot. Szerintem jó elképzelésünk van arról, hogy mink van, és miben kell fejlődnünk, mik az erősségeink. Ez nagyon pozitív.”

Bár a Honda év végi kivonulása miatt felgyorsította motorfejlesztéseit az idei szezonra, és az AlphaTauri és a Red Bull is eredményesen használta V6-os erőforrásait, Gasly szerint a Mercedes-motoros autókra oda kell figyelniük a középmezőnyben.

„Eddig igazán elégedettek vagyunk. A motor előrelépés a tavalyihoz képest, a megbízhatóság mindhárom napon tökéletes volt, szóval tényleg pozitív a helyzet ezen a téren” – mondta Gasly.

„De láttuk, hogy a Mercedesnek nagyon erős motorja van. Ezt megmutatták a McLarennel és a Williamsszel is, és látható, hogy rengeteg bennük a potenciál. Nem akarom elbízni magam a bahreini időmérő előtt – ott már tiszta képet fogunk kapni.”

„Viszont azt kell mondjam, 3 tesztnap után most sokkal jobb a helyzet, mind tavaly ilyenkor, Barcelonában. Nagyon elégedett vagyok. Tudjuk, hogy mely riválisaink lesznek nagyon gyorsak, már most van elképzelésünk… De nagyon bízom benne, hogy harcban leszünk, és értékes pontokért csatázhatunk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Gasly: Okunk van az optimizmusra a szezonnyitó előtt
Alonso a futamgyőztest dicsérte: Max kiválóan vezetett!
Sainz frusztrált: A tempónk megvolt egy jobb eredményhez
Verstappen: Ez kemény menet volt, de ilyen Monaco
Az eső sem tudta megállítani, Verstappen óriási előnnyel nyert Monacóban!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!