Friss hírek

Gasly pontokban bízik a kiábrándító időmérő után

Vasárnap győzött az Olasz Nagydíjon, a mugellói időmérő edzésen azonban kiábrándító eredményt ért el Pierre Gasly. Az AlphaTauri versenyzője csak a 16. rajthelyet szerezte meg, ám reméli, a pontszerzés azért összejön vasárnap.

A monzai diadal után Gasly nagyon optimistán érkezett meg a soron következő Toszkán Nagydíjra, ráadásul a szabadedzések alapján úgy tűnt, Mugellóban is esélye lehet egy erős eredményre.

Az időmérő viszont nem jött össze a fiatal francia számára, és már a Q1 végén búcsúzni kényszerült.

„Frusztráló volt a mai nap, mivel minden annyira jól ment egész hétvégén” – mondta csalódottan a monzai győztes.

„Az autó jó volt az edzésen, az időmérőn pedig egy kicsit jobban rátekertük a motort, és mindkét körömben a célegyenes előtt kifogytam az energiából, ami több mint egy tizedmásodpercet jelentett.”

„Ha megnézzük a lemaradást, mindössze fél tized hiányzott a Q2-höz. Egyértelműen nem jó egy ilyen pályán ennyire hátul végezni az időmérőn. Kár érte, mert minden olyan nagyszerűen ment eddig. Egyszerűen csak nem sikerült összeraknunk a dolgokat az időmérőn, és követtünk el kisebb hibákat a lehető legrosszabb pillanatban.”

Gasly azt reméli, a gyenge időmérő után erős versenyt fut majd Toszkánában.

„Meg kell találnunk a módját a felzárkózásnak, mivel tudjuk, hogy ennél gyorsabbak vagyunk. Szóval megpróbáljuk beverekedni magunkat a pontszerző zónába vasárnap.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!