Friss hírek

Gasly: Rémálmaim vannak, ha arra gondolok, mennyi pontot veszítettünk idén

Az AlphaTauri versenyzője, Pierre Gasly azt mondja, rendkívül csalódott amiatt, hogy a 2022-es bajnokság első kilenc versenyén mennyi pontot veszítettek el különféle incidensek és hibák miatt.

A francia pilóta eddig mindössze 16 pontot gyűjtött idén, miután műszaki problémákkal, csapathibákkal, és balszerencsével is jócskán szembesült a világbajnoki sorozat első harmadában. Pedig a legtöbb versenyen megvolt a potenciál a pontszerzésre, bár az tény, az AlphaTauri idei versenyautója közel sem annyira versenyképes, mint a tavalyi.

Gasly mindössze háromszor tudott pontszerző helyen célba érni idén, kilenc futam után pedig a tizenegyedik helyet foglalja el az egyéni pontversenyben.

Hirdetés
 

„Rémálmaim vannak, ha azt nézem, mennyi pontot veszítettünk el az idei szezonban a különféle incidensek és hibák miatt” – mondta a francia versenyző. „Egyszerűen csak úgy szeretnék leülni vasárnap este minden egyes futam után, hogy elégedett vagyok az elvégzett munkával és a mutatott teljesítménnyel, és ez a legfontosabb. Ha az egy 5. helyre elég, akkor az 5. helyet kell megszereznünk, ha a 9. helyre, akkor a 9. helyet.”

„Olykor talán nincs meg a teljesítményünk, és meg kell elégednünk a 12. pozícióban, de legalább azt érezzük, hogy maximalizáltuk a csomagot, és ebből jön az elégedettség. Nyilván a győzelmekért szeretnénk harcolni, de ennek nem most van itt az ideje, és megfelelő célokat kell kitűznünk.”

Gasly legjobb eredménye az Azeri Nagydíjon megszerzett 5. hely volt, a monacói gyengélkedés után pedig kiállt csapata elé, hogy megpróbálja motiválni őket.

„A frusztráció nyilván fokozódott egy kicsit, számomra pedig fontos volt, hogy megmutassam, azért vagyok itt, hogy hajtsam őket. Hogy megmutassam, egy csónakban evezünk, ezáltal pedig csapatként előrébb jussunk. Ezért tudtam egy jót beszélni mindenkivel, és szerintem remekül fogadták. És jó, hogy utána a szezon eddigi legjobb hétvégéjét teljesítettünk. Szóval remélhetőleg ez egy jó fordulópontja lehet az évnek.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!