Friss hírek

Gasly reméli, heteken belül eldől a jövője

A következő két-három hétben eldőlhet Pierre Gasly Forma-1-es jövője – legalábbis erre számít a francia pilóta, akinek ugyan érvényes szerződése van az AlphaTaurival 2023-ra, mégsem kizárt, hogy másik csapatnál folytatja.

Gasly még hónapokkal ezelőtt állapodott meg jelenlegi csapatával a folytatásról, így jelenlegi szerződése 2023 végéig szól az olasz kiscsapatnál. Fernando Alonso Alpine-tól való távozása azonban lehetőséget kínálhat számára arra, hogy csapatot váltson – a hírek szerint a Red Bull vezetősége már meg is állapodott erről az Alpine-nal, Gasly jövője pedig csupán attól függ, hogy sikerül-e megfelelő utódot találni az AlphaTaurihoz.

A Red Bull kiszemeltje az amerikai Colton Herta volt, a fiatal pilótának azonban nincs meg az F1-es versenyzéshez szükséges szuperlicence, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pedig nem is hajlandó kivételt tenni vele.

A Szingapúri Nagydíj helyszínén természetesen Gaslyt is faggatták jövőjéről, ő pedig azt reméli, heteken belül eldől a sorsa.

„Mindenki tud a jelenleg zajló egyeztetésekről, de ami engem illet, remélhetőleg a következő 2-3 hétben már tiszta választ kapunk a jövőmmel kapcsolatban” – fogalmazott a 26 éves versenyző. „Eddig viszont semmi sem változott. Ha pedig lesz valami konkrét a jövőmmel kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy tudni fogtok róla!”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Gasly reméli, heteken belül eldől a jövője
A Red Bullt nem ijeszti meg a Mercedes felzárkózása
Eldőlt: Teltházas lesz a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj
Brown Binotto távozásáról: Egy F1-es csapat sikereinek kulcsa a stabilitás
Steiner: A 2023-as Ferrari-motor „bomba” lesz!
Az Aston Martinnál el vannak ájulva Alonsótól

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!